2013. február 25., hétfő

21/ Kincsek

Múlt héten a városban járva egy utcai könyvárusnál nézelődtem, hátha találok valami nekem valót. Kérdeztem a könyvárust, hogy fotózással kapcsolatos könyvei szoktak-e lenni, azt válaszolta inkább albumok fordulnak elő, és előásott egy könyvet. Peredi Ágnes- Mókuskerék megállók címmel. 

A Helikon kiadásában megjelent könyv eredeti ára 4490 Forint volt, én mind összesen 300 !!! forintért jutottam hozzá. Tökéletes állapotban van, talán még senki nem lapozgatta végig. A könyvből kiderül, hogy a szerző, fotóriporter vagy fotóművész szeretett volna lenni, de a szakma zártsága és egy pályaválasztási szakember tanácsára, az újságírói pályát választotta, egy kis kitérő után a Népszabadságban írt gazdasági és energetikai cikkeivel vált ismerté. Persze a fotózás sem merült feledésbe, a szüleitől kapott használt Kijev fényképezőgép társaságában járta a világot. 
Ahogy írja: " ...úgy mászkáltam a világban mint egy álruhás királylány. Fotóztam bár fogalmam sem volt a technikáról..." 
"Figyelhettem a nagy átalakulást, iparágak, cégek, emberek összeomlását, csatározásait, cselvetéseket, és újjászületéseket. És járhattam a világot."
"Ha csak egy percre, egy órára is, de ránézhettem valamire, ami éppen elém került. Fotóztam kocsiból, repülőről, vonatból."

A 2005-ös kiadású, 111 képet tartalmazó könyv, 38 blokkra van osztva témakörönként, sok érdekes, informatív írással a világ megannyi részén élő emberekről, szokásokról, tájakról. Például a "Pénz és arany" részben, egy Szibériai olajmunkás aranyló mosolyát megörökítő képéhez kapcsolódóan megtudhatjuk, hogy a Hanti-Manysi Autonóm területen, egy Franciaországnyi mocsár alatt terül el, a világ egyik legnagyobb olajlelőhelye, ahol csak mínusz 50 foknál állnak le a munkával, és az aranyló fogsor magyarázata, hogy a szigorú szabályok évtizedeken át csak fogászati célra engedélyezték az arany vásárlását, ezért az emberek a szájukban őrizték a vagyonukat. 

Ez az album talán azért is tetszik annyira, mert felidézte bennem azt az időszakát az életemnek, mikor tinédzserként rendszeresen lexikonokat lapozgattam és olvasgattam, majd a bennük talált érdekes, vagy különleges "felfedezéseket" megosztottam a barátaimmal, mely rendszerint tartalmas, szórakoztató beszélgetéseket eredményeztek. Volt szó biológiáról, csillagászatról, ezoteriáról, egyik alkalommal például, próbáltuk megfejteni a bermudaháromszög rejtélyét, és a fantáziánknak csak az ebédidő vagy a vacsoraidő szabott határt. :)

Szóval érdemes az utcai könyvárusoknál is keresgélni, mert az ember könnyen bukkanhat kincsekre. Olyanokra amik, tanulmáyozása nem csak szórakoztató, de emelett sokat tanulhatunk belőle.  :)