(Már jó ideje íródik ez a bejegyzés és mivel túl hosszúra sikeredett, valamint minden része elég kifejtős, ezért több részre bontva publikálom majd.
A leírtak az én saját tapasztalataim, az hogy én hogyan éltem meg a külföldön töltött időt, engem miben változtatott meg. Más ember gondolkodhat erről másképp a saját megélt tapasztalatai alapján, bár a külföldön élő barátaim visszajelzései alapján és mások blogon közzétett élményei alapján, mindenki hasonló vagy ugyan olyan dolgokon megy keresztül, él át és hasonló következtetésekre jut.)
Bevezető. Belső átalakulás, szemlélet váltás
Nagyon igaz az a nézet miszerint, ha változást akarsz a világban, magad körül, ahhoz előbb neked saját magadnak kell változnod!
A leírtak az én saját tapasztalataim, az hogy én hogyan éltem meg a külföldön töltött időt, engem miben változtatott meg. Más ember gondolkodhat erről másképp a saját megélt tapasztalatai alapján, bár a külföldön élő barátaim visszajelzései alapján és mások blogon közzétett élményei alapján, mindenki hasonló vagy ugyan olyan dolgokon megy keresztül, él át és hasonló következtetésekre jut.)
Bevezető. Belső átalakulás, szemlélet váltás
Nagyon igaz az a nézet miszerint, ha változást akarsz a világban, magad körül, ahhoz előbb neked saját magadnak kell változnod!
Ahhoz,
hogy ez a változás létrejöhessen tapasztalni kell, átélni, megélni
dolgokat MÁSKÉPP, és ahhoz, hogy ezt megtehesd BÁTORSÁG kell és KITARTÁS. Bátorság a változáshoz, az ismeret-lenhez, a félelmekkel való
szembenézéshez, kitartás a kudarcokon való átlendüléshez.
Számomra
a
legnagyobb kihívást a saját magammal való szembenézés jelentette, de
egyben a legnagyobb katarzist is ez eredményezte. Sok ember lesz, aki
olvasás közben csak azt realizálja majd, hogy külföldön más élni,
mennyivel és mivel tud többet adni az emberek számára,
azok számára akiknek elegük lett és változtatni akartak azon, amiben épp
éltek és meg is lépték a kellő lépéseket a változás felé. Pedig
ehhez talán nem kell elutazni csak irányt kell hozzá váltani. Nem
kívülről kell várni a megváltást hanem saját magunkban kell azt
megkeresni és megtalálni és ez bizony nem könnyű, mert ehhez szembe kell
nézni önmagunkkal a félelmeinkkel, amelyek sokszor nagyon hatalmasnak
és rémisztőnek látunk, érzünk. És persze az sem segít, hogy a
körülöttünk lévő negatív emberek, akik szintén nem találtak még vissza
önmagukhoz és akik nálunk sokkal jobban félnek szembenézni a
"démonaikkal" nem akarják, hogy nekünk sikerüljön, mert akkor mi lesz
velük? Akkor nekik is bátornak kell lenniük és nekik is változniuk kell,
hogy ne maradjanak egyedül. Az ÁLbiztonságérzetük rendül meg
ezzel. Akinek már sikerült és átalakult a gondolkodás módja, másként
tekint a felmerülő problémákra (lehetőségként tekint rájuk) ezek az
emberek már látják, érzik és tudják, hogy minden pozitív irányba
fordulhat, "csak" tenni kell érte.
"Sajnos" a kint töltött idő nagy
részében küzdöttem magammal
kőkeményen és ebbe voltam merülve, de ezt a küzdelmet meg kellett
vívnom és úgy érzem sikerült győzelmet aratnom :), legalább is csatát
nyernem. Küzdöttem mindazzal, amit itthonról hoztam (vittem), harcban
álltam a világgal, mert harcban álltam saját magammal is. Meg kellett
tanulnom elfogadni magam, hogy elfogadhassak másokat és meg kellett
találnom majd szeretnem önmagam.
Minden
tekintetben egy hatalmas utazás volt ez a számomra. Az első pillanattól
erős volt bennem a honvágy, főleg a családom és a barátaim hiányoztak,
ezt
az érzést csak rövidebb időszakokra sikerült feloldania bennem a kint
ért pozitív történések, élmények. Bár mostanra sikerült elkezdenem
beilleszkedni, megszokni az Ausztrál furcsaságokat, másságot, kezdtem
kiismerni magam, nagyobb ható sugarában a várost, és a gondolkodásom is
kezdett ráhangolódni az ott élőkére, de nagyon vágytam már haza is. Úgy
érezem ez a majd másfél év távol az otthonomtól, a családomtól,
szeretteimtől sok dologra megtanított. Sokkal nyitottabbá váltam, befogadóbbá és elfogadóbbá. Más
lett a gondolkodás módom és hozzáállásom a dolgokhoz.Az első időszakban
nagyon furcsa volt számomra az a nyugodt "csendes" légkör ami kint
körülvett. Az emberek kedvessége, mosolya. Az, hogy mikor felszálltam a
villamosra vagy metróra pozitív légkör vett körül. Otthonról sokan azt
mondják az angolszász embereknél az hogy megkérdik hogy vagy, csak
felületes dolog, az egész kedvességük csak felületes. Ezt meg kell hogy
cáfoljam. Nekem ezzel kapcsolatban pozitív tapasztalataim vannak. De az
sem kizárt, hogy én akarom pozitívan értékelni, mert számomra nagyon jó
érzés volt és végső soron ez a fontos. És hogy mekkora a különbség
élet érzésben azt igazán most érzem, hogy visszaérkeztem ide.
Valahányszor
próbálok rávilágítani arra, hogy, hogyan lehetne valamit másképp az
emberek első szava a DE és ezután hosszan sorolják a kifogásokat a problémáikat, sértettségüket, felháborodásukat hangoztatva. Az én szótáramban is sokáig szerepelt... (fontosnak tartom megjegyezni, hogy a kifogás nem keverendő össze az ész érvekkel!) Távol áll tőlem, hogy bárkit elítéljek vagy bíráljak, hiszen
tudom honnan jöttem, tudom mekkora utat jártam be és annak is
tudatában vagyok, nekem miken kellett keresztül mennem ahhoz, hogy ki
tudjak szakadni ebből a kollektív pesszimizmusból, negatívizmusból és át
tudjak alakulni azzá aki most vagyok, hogy másként tudjak gondolkodni, viselkedni. A legszembetűnőbb különbséget az
emberek hozzáállásában látom (- egymáshoz, munkához, feladatokhoz,
problémákhoz...)
Nekem bizony szükségem volt arra, hogy
kiszakadjak az
otthoni közegből, hogy ez ne legyen rám egy ideig hatással, hogy
megtapasztalhassak valami mást. Meg kellett tapasztanom azt, milyen
mikor nekem kell meghozni a saját döntéseimet és teljes mértékben
felelősséget vállalni
önmagamért. Nem volt akire mutogassak, nem volt akire hárítsak vagy akit
hibáztathassak. (az elején persze ösztönösen bekapcsolt ez a
mechanizmus csak éppen nem volt rá vevő partner :D szerencsére...)
Tudom sokan azt gondolják, könnyű okosnak
lenni Ausztráliából, (vagy bárhonnan külföldről vagy onnan visszatérve) a paradicsom közepéből, de azok, aki így
gondolkodnak, (túl romantizálják a külföldön élést) fogalmuk sincs
mennyire kemény máshol az élet. Gondolok itt a bevándorlókra amilyen
jómagam is vagyok-voltam talán még leszek is újra. Milyen idegenként élni egy
olyan helyen, ahol eleinte senkit nem ismersz, ahol semmit nem ismersz,
ahol
minden másképp működik, ahol nem számít ki vagy, honnan jöttél és mit
tettél le idáig az asztalra.(persze ennek lehetnek pozitív oldalai is)
csak egy vagy a sok közül, akik nem beszéik tökéletsen vagy egyátalán a
nyelvet. Akadnak kivételek, akik szponzorációval kerülnek ki és a
szakmájukban
dolgozhatnak, de a nagy többség, mint amilyen én is vagyok a legaljáról
kezdi újra az életét. És ez bizony cseppet sem könnyű, de sok dologra megtanít. (a következő részben erről lesz majd bővebben szó)
Megtanulod
milyen az, amikor csak egyedül magadra számíthatsz, és
rádöbbensz hogy a legtöbb dolog csak nézőpont és hozzáállás kérdése és
rajtad múlik, hogyan éled meg azt, ami történik veled. Nézhetsz csúnyán a
másikra (maximum csak csodálkozik, hogy neked meg mi bajod és mitől
vagy ilyen fura) szidhatsz másokat a sorsodért, de ezzel se előrébb nem
jutsz, se boldogabb nem leszel tőle. Ami változást hozhat számodra az az
irányváltás, az hogy megérted és elfogadod végre, hogy a saját
boldogulásodért egyedül te vagy a felelős. NEM a szüleid, barátaid,
főnököd, környezeted, politikusok stb. Hanem egyedül te saját magad! Ez
az elején ilyesztő és nehéz elfogadni, mert az életed során mást
sujkolnak belénk, másként szociálódunk. (a szülők, iskola, a reklámok és egyébb külső információs
csatornák azt sujkolják beléd hogy ez meg az a termék vagy tárgy vagy
kölcsön majd segít rajtad, helyetted majd megoldja valami, valaki más.) A
legnagyobb ellenséged mégsem ezek a dolgok hanem Te magad vagy, amíg nem
nézel szembe önmagaddal nem vállalsz felelőséget saját életedért!
Ahogy Szabó Péter a könyvének címében a
lehető leglényegretörőbben megfogalmazta: " Állj félre a saját utadból"
És ez a könyv azért különbözik az általam olvasott összes többi önsegítő
írástól (talán a MOST hatalma a gyakorlatban - címűt leszámítva) mert
leírja, hogy ne csupán a könyvek olvasásától várd a megoldást, segít a
gyakorlatba is átültetni, amit már sok könyvből elméletileg megtanult az
aki nyitott volt a változásra legalább annyira, hogy keresi az utat. Az
út előttünk van csak el kell indulni a pozitív változás, gondolkodás irányába :) Ahogy a mosolynál is mondtam
csak az első lépés a nehéz :) Számomra ez a könyv nem önmagam
megváltásában segített , mert én már saját erőből az úton voltam , mikor olvastam. Nekem megerősítést adott, hogy az úton maradjak :) Ez úton is köszönöm
Péter! :) Valamint Csortos Sándornak is köszönöm, hogy lehetővé tette, hogy eljusson hozzám! :)
A következő bejegyzésben a munkáról fogok írni. mert A munka nem szégyen! Olvashattok majd arról milyen fényképészként vagy matemtika tanárként a padlót súrolni, mások mocskát takarítani, wc-ét tisztítani, étteremben, kezdetben mosogatóként dolgozni hatalmas lábosokat súrolni, gyógyszer és háztatrtási boltban nyitvatartási idő alatt cimkéket és kiköpött rágógumit kapargatni a padlóról... és arról, hogy ez miként alakítja át az ember hozzáállását és látásmódját. És furcsamód hogyan erősített meg.
So say we all! :)
VálaszTörlés