3/ Amire megtanított az idegenben élés/ I. rész

(Már jó ideje íródik ez a bejegyzés és mivel túl hosszúra sikeredett, valamint minden része elég kifejtős, ezért több részre bontva publikálom majd. 
 A leírtak az én saját tapasztalataim, az hogy én hogyan éltem meg a külföldön töltött időt, engem miben változtatott meg. Más ember gondolkodhat erről másképp a saját megélt tapasztalatai alapján, bár a külföldön élő barátaim visszajelzései alapján és mások blogon közzétett élményei alapján, mindenki hasonló vagy ugyan olyan dolgokon megy keresztül, él át és hasonló következtetésekre jut.)

Bevezető. Belső átalakulás, szemlélet váltás

 Nagyon igaz az a nézet miszerint, ha változást akarsz a világban, magad körül, ahhoz előbb neked saját magadnak kell változnod!

 Ahhoz, hogy ez a változás létrejöhessen tapasztalni kell, átélni, megélni dolgokat MÁSKÉPP, és ahhoz, hogy ezt megtehesd BÁTORSÁG kell és KITARTÁS. Bátorság a változáshoz, az ismeret-lenhez, a félelmekkel való szembenézéshez, kitartás a kudarcokon való átlendüléshez. 

 Számomra a legnagyobb kihívást a saját magammal való szembenézés jelentette, de egyben a legnagyobb katarzist is ez eredményezte. Sok ember lesz, aki olvasás közben csak azt realizálja majd, hogy külföldön más élni, mennyivel és mivel tud többet adni az emberek számára, azok számára akiknek elegük lett és változtatni akartak azon, amiben épp éltek és meg is lépték a kellő lépéseket a változás felé. Pedig ehhez talán nem kell elutazni csak irányt kell hozzá váltani. Nem kívülről kell várni a megváltást hanem saját magunkban kell azt megkeresni és megtalálni és ez bizony nem könnyű, mert ehhez szembe kell nézni önmagunkkal a félelmeinkkel, amelyek sokszor nagyon hatalmasnak és rémisztőnek látunk, érzünk. És persze az sem segít, hogy a körülöttünk lévő negatív emberek, akik szintén nem találtak még vissza önmagukhoz és akik nálunk sokkal jobban félnek szembenézni a "démonaikkal" nem akarják, hogy nekünk sikerüljön, mert akkor mi lesz velük? Akkor nekik is bátornak kell lenniük és nekik is változniuk kell, hogy ne maradjanak egyedül. Az ÁLbiztonságérzetük rendül meg ezzel. Akinek már sikerült és átalakult a gondolkodás módja, másként tekint a felmerülő problémákra (lehetőségként tekint rájuk) ezek az emberek már látják, érzik és tudják, hogy minden pozitív irányba fordulhat, "csak" tenni kell érte. 

 "Sajnos" a kint töltött idő nagy részében küzdöttem magammal kőkeményen és ebbe voltam merülve, de ezt a küzdelmet meg kellett vívnom és úgy érzem sikerült győzelmet aratnom :), legalább is csatát nyernem. Küzdöttem mindazzal, amit itthonról hoztam (vittem), harcban álltam a világgal, mert harcban álltam saját magammal is. Meg kellett tanulnom elfogadni magam, hogy elfogadhassak másokat és meg kellett találnom majd szeretnem önmagam.

Minden tekintetben egy hatalmas utazás volt ez a számomra. Az első pillanattól erős volt bennem a honvágy, főleg a családom és a barátaim hiányoztak, ezt az érzést csak rövidebb időszakokra sikerült feloldania bennem a kint ért pozitív történések, élmények. Bár mostanra sikerült elkezdenem beilleszkedni, megszokni az Ausztrál furcsaságokat, másságot, kezdtem kiismerni magam, nagyobb ható sugarában a várost, és a gondolkodásom is kezdett ráhangolódni az ott élőkére, de nagyon vágytam már haza is. Úgy érezem ez a majd másfél év távol az otthonomtól, a családomtól, szeretteimtől sok dologra megtanított. Sokkal nyitottabbá váltam, befogadóbbá és elfogadóbbá. Más lett a gondolkodás módom és hozzáállásom a dolgokhoz.Az első időszakban nagyon furcsa volt számomra az a nyugodt "csendes" légkör ami kint körülvett. Az emberek kedvessége, mosolya. Az, hogy mikor felszálltam a villamosra vagy metróra pozitív légkör vett körül. Otthonról sokan azt mondják az angolszász embereknél az hogy megkérdik hogy vagy, csak felületes dolog, az egész kedvességük csak felületes. Ezt meg kell hogy cáfoljam. Nekem ezzel kapcsolatban pozitív tapasztalataim vannak. De az sem kizárt, hogy én akarom pozitívan értékelni, mert számomra nagyon jó érzés volt és végső soron ez a fontos. És hogy mekkora a különbség élet érzésben azt igazán most érzem, hogy visszaérkeztem ide. 

Valahányszor próbálok rávilágítani arra, hogy, hogyan lehetne valamit másképp az emberek első szava a DE és ezután hosszan sorolják a kifogásokat a problémáikat, sértettségüket, felháborodásukat hangoztatva. Az én szótáramban is sokáig szerepelt... (fontosnak tartom megjegyezni, hogy a kifogás nem keverendő össze az ész érvekkel!) Távol áll tőlem, hogy bárkit elítéljek vagy bíráljak, hiszen tudom honnan jöttem, tudom mekkora utat jártam be és annak is tudatában vagyok, nekem miken kellett keresztül mennem ahhoz, hogy ki tudjak szakadni ebből a kollektív pesszimizmusból, negatívizmusból és át tudjak alakulni azzá aki most vagyok, hogy másként tudjak gondolkodni, viselkedni. A legszembetűnőbb különbséget az emberek hozzáállásában látom (- egymáshoz, munkához, feladatokhoz, problémákhoz...)

Nekem bizony szükségem volt arra, hogy kiszakadjak az otthoni közegből, hogy ez ne legyen rám egy ideig hatással, hogy megtapasztalhassak valami mást. Meg kellett tapasztanom azt, milyen mikor nekem kell meghozni a saját döntéseimet és teljes mértékben felelősséget vállalni önmagamért. Nem volt akire mutogassak, nem volt akire hárítsak vagy akit hibáztathassak. (az elején persze ösztönösen bekapcsolt ez a mechanizmus csak éppen nem volt rá vevő partner :D  szerencsére...)

Tudom sokan azt gondolják, könnyű okosnak lenni Ausztráliából, (vagy bárhonnan külföldről vagy onnan visszatérve) a paradicsom közepéből, de azok, aki így gondolkodnak, (túl romantizálják a külföldön élést) fogalmuk sincs mennyire kemény máshol az élet. Gondolok itt a bevándorlókra amilyen jómagam is vagyok-voltam talán még leszek is újra. Milyen idegenként élni egy olyan helyen, ahol eleinte senkit nem ismersz, ahol semmit nem ismersz, ahol minden másképp működik, ahol nem számít ki vagy, honnan jöttél és mit tettél le idáig az asztalra.(persze ennek lehetnek pozitív oldalai is) csak egy vagy a sok közül, akik nem beszéik tökéletsen vagy egyátalán a nyelvet. Akadnak kivételek, akik szponzorációval kerülnek ki és a szakmájukban dolgozhatnak, de a nagy többség, mint amilyen én is vagyok a legaljáról kezdi újra az életét. És ez bizony cseppet sem könnyű, de sok dologra megtanít. (a következő részben erről lesz majd bővebben szó)

Megtanulod milyen az, amikor csak egyedül magadra számíthatsz,  és rádöbbensz hogy a legtöbb dolog csak nézőpont és hozzáállás kérdése és rajtad múlik, hogyan éled meg azt, ami történik veled. Nézhetsz csúnyán a másikra (maximum csak csodálkozik, hogy neked meg mi bajod és mitől vagy ilyen fura) szidhatsz másokat a sorsodért, de ezzel se előrébb nem jutsz, se boldogabb nem leszel tőle. Ami változást hozhat számodra az az irányváltás, az hogy megérted és elfogadod végre, hogy a saját boldogulásodért egyedül te vagy a felelős. NEM a szüleid, barátaid, főnököd, környezeted, politikusok stb. Hanem egyedül te saját magad! Ez az elején ilyesztő és nehéz elfogadni, mert az életed során mást sujkolnak belénk, másként szociálódunk. (a szülők, iskola, a reklámok és egyébb külső információs csatornák azt sujkolják beléd hogy ez meg az a termék vagy tárgy vagy kölcsön majd segít rajtad, helyetted majd megoldja valami, valaki más.) A legnagyobb ellenséged mégsem ezek a dolgok hanem Te magad vagy, amíg nem nézel szembe önmagaddal nem vállalsz felelőséget saját életedért!

 Ahogy Szabó Péter a könyvének címében a lehető leglényegretörőbben megfogalmazta: " Állj félre a saját utadból" És ez a könyv azért különbözik az általam olvasott összes többi önsegítő írástól (talán a MOST hatalma a gyakorlatban - címűt leszámítva) mert leírja, hogy ne csupán a könyvek olvasásától várd a megoldást, segít  a gyakorlatba is átültetni, amit már sok könyvből elméletileg megtanult az aki nyitott volt a változásra legalább annyira, hogy keresi az utat. Az út előttünk van csak el kell indulni a pozitív változás, gondolkodás irányába :) Ahogy a mosolynál is mondtam csak az első lépés a nehéz :) Számomra ez a könyv nem önmagam megváltásában segített , mert én már saját erőből az úton voltam , mikor olvastam. Nekem megerősítést adott, hogy az úton maradjak :) Ez úton is köszönöm Péter! :) Valamint Csortos Sándornak is köszönöm, hogy lehetővé tette, hogy eljusson hozzám! :)

A következő bejegyzésben a munkáról fogok írni. mert  A munka nem szégyen! Olvashattok majd arról milyen fényképészként vagy matemtika tanárként a padlót súrolni, mások mocskát takarítani, wc-ét tisztítani, étteremben, kezdetben mosogatóként dolgozni hatalmas lábosokat súrolni, gyógyszer és háztatrtási boltban  nyitvatartási idő alatt cimkéket és kiköpött rágógumit kapargatni a padlóról... és arról, hogy ez miként alakítja át az ember hozzáállását és látásmódját. És furcsamód hogyan erősített meg.