10/Amire megtanított az idegenben élés III. rész /váltás

Váltás

"Azon a napon indulsz fel a csúcsra, amellyen teljes felelősséget vállalsz és felhagysz minden mentegetőzzéssel" /OJ Simpson

A harmadik részben a munka téma körét szerettem volna tovább boncolgatni, hiszen a takarításon kívül máshol és mást is csináltam, saját szakmámban is dolgoztam. Ígérem folytatni is fogom! Bőven van még mit megosztanom. Ma egy kicsit másról lesz szó. Inkább lelki jellegű változásokról, "élményekről".

Ázsiai barátaimmal :)

Talán ezzel a témával is kellett volna kezdenem, hiszen, ha összességében megvizsgálom, az utazásom (kint létem) történéseit, bennem és körülöttem létrejött pozitív változásokat, annak leglényegesebb részéről lesz most szó. 

 Úgy is fogalmazhatnék, hogy azért kellett olyan messzire költöznöm, hogy visszataláljak. Visszataláljak önmagamhoz.  Ez az őszinte találkozás magammal az önismeretem, önértékelésem, önbizalmam pozitív irányú változását eredményezte, olyan szinten, hogy szombat este sikerült eljutnom abba a régóta áhított állapotba, hogy az ágyban elalvás előtt bevillant egy felismerés, és rácsodálkoztam, hogy tulajdonképpen én BOLDOG EMBER VAGYOK!!!!! Csupa nagybetűvel :))) Én, Kolesza Edit 31 évesen eljutottam oda, hogy a legőszintébben kimondhattam saját magamnak: BOLDOG VAGYOK!!!! :)

És nem a körülmények, körülöttem lévő dolgok, tárgyak, pénz vagy egyéb kézzel fogható dolog tett azzá, mert kívülről szemlélve magam, a jelenlegi helyzetem, az amire az anyagi világ szintjén vágyom, még nincs teljesen meg körülöttem, sok mindenre vágyom még ami jelenleg nincs meg (karrier, teljes anyagi biztonság, párkapcsolat...). Egy más fajta öröm, az az igazi belülről jövő boldogság és béke érzése fogott el. Annak az érzése, hogy most életemben először (talán a kisgyermekkort leszámítva) igazán és teljesen egyenesben vagyok  önmagammal. Képes vagyok szeretni önmagam és elfogadni olyannak amilyen vagyok*. Hogyan jutottam el eddig? Lényegében ezt próbálom veletek megosztani minden egyes bejegyzésemben.

Gondolkoztatok már rajta, hogy vajon ti mennyire ismeritek saját magatokat?

Erre sokan rávágják gondolatban, hogy persze, hogy ismerem magam... Engem egy önismereti teszt ébresztett rá arra mennyire nem gondoltam bele mélyen ebbe, és hogy mikor mélyen belegondolok ott mit találok... Később azt is átláttam ennek milyen szoros következményei azok a problémák amelyekkel visszatérően, folyton meg kell küzdenem.

Szabó Péter, az Állj félre a saját utadból című könyv írója, remek előadó, önismereti tréner szokta kérdezni az emberektől, hogy "Kivel töltitek a legtöbb időt?" És egy kis segítséggel meg is érkezik a megoldás: Önmagunkkal. Ezt tegnap egy kicsit tovább gondoltam. Ér rájöttem, hogy a múltban nagyon sokáig, nem töltöttem kellő mélységben,  elegendő időt magammal.

 Mivel maguk elől az emberek elbújni nem képesek, ezért eszeveszett "menekülésbe" fognak. Én egész Ausztráliáig "szaladtam". Persze a menekülés lehet más jellegű is, például van aki a munkájába, tévé nézésbe, egészségtelen mennyiségű terheléses sportba, alkoholba, drogok használatába menekül stb., csak hogy ne kelljen szembenéznie önmagával és félelmeivel. De van egy rossz hírem, ez nem azt jeleni , hogy megszabadulsz magadtól és vele együtt a félelmeidtől, kudarcaidtól, csak annyit teszel, hogy homokba dugod a fejed égbe meredő hátsóval és várod a következő seggbe rúgást, ami majd "igazolja" azt az idióta elképzelést, hogy a világ összeesküdött ellened és téged folyton csak fenékbe billent az élet. És ha ezt így folytatod hosszútávon, már nem csak a fejed lesz a homokban, de a lábad alól is kezd majd kicsúszni a talaj és csak egyre sűlyedsz tovább az önsajnálatba.

Lorne, Victoria

Ha megnézem a lehető legjobb és leghasznosabb döntést hoztam, amit csak hozhattam.

Voltaképpen azt kaptam, amit ettől az egésztől vártam: hogy megoldódjanak a problémáim, hogy változást hozzon az életembe, csak kicsit másként mint gondoltam. 

 Az elején sokáig a körülöttem lévő dolgokban, emberekben, a rendszerben kerestem a hibát azért, ha valami nem működött, ha csalódás ért, ha nem sikerült megvalósítanom egy célkitűzést, és próbáltam átformálni olyanná a dolgokat, amilyenné szeretném látni, de helytelenül nem az oknál keresgéltem, hanem az okozatnál.  És persze a felelősséghárítás is mindennapos volt. Azaz a fenti példámmal élve úgy gondoltam, ha máshol, messze a rugdosó emberektől dugom homokba a fejem, ott majd nem bántja senki a hátsómat és ezzel minden megoldódik. Tévedés...
Annyi történik , hogy ráébredsz, kint sem kevesebb a fenékbe billentés, csak az olyan ember, aki homokba dugja a fejét.

 Mikor belekezdtem valamibe sokszor a legkönnyebb utat választottam a konfortzónámon belüli utat. Ezt sem szégyenlem kimondani. Sokszor lusta és kedvetlen voltam. Könnyebbnek tűnt álmodozni és várni, hogy majd történik valami, mert abban a tévhitben éltem, hogy a dolgok majd maguktól megoldódnak és amúgy is bármibe fogok nem érem el a vágyott célt, minek törjem magam feleslegesen. Ez volt a tapasztalatom.
 De a dolgok nem hogy jobbak lettek, de egyre rosszabbul éreztem magam. Ha vágytam valamire, bizonyos esetekbe bele sem kezdtem a megvalósításukba, mert csak a célt láttam (legalább a cél meg volt- úgy gondolom már ez is nagy szó), de hogy hogyan jutok oda... (?) egyszerűen erre nem találtam a választ. A sok kudarc miatt és amiatt, hogy nem voltam képes kellő mértékben értékelni saját képességeimet. Nem működött szinte semmi mindaddig, amíg nem raktam teljes rendet a bensőmben. Szépen lassan, ahogy egyre több időt töltöttem saját magammal, megéltem a legmélyebb magány érzését, ha akartam ha nem közelebb kerültem saját magamhoz.

A képen mosolygok és persze volt is miért, mert lenyűgöző volt a látvány, de emlékszem hogy itt a nyílt óceán végtelenségét nézve, haza gondoltam, és arra milyen messz vagyok és mennyire szeretnék otthon lenni a szeretteim körében. /Great Ocean Road, Victoria

A legelső sokk akkor ért, mikor kiérkezve a szállodai szoba padlóján ültem a bőröndök mellett. Este volt és csönd vett körül... túl nagy csönd. Akkor döbbentem rá, (másfél napos utazás után), hogy milyen rohadt messze vagyok az  otthonomtól, a családomtól, barátaimtól, mindentől, ami eddig a szeretetet és biztonságot jelentette a számomra (és egyben a menekülő útvonalat a problémák elől). És azon gondolkoztam, hogy lehettem ekkora hülye és mi a francot keresek ott, miért csinálom ezt magammal.

 Kénytelen voltam erőt venni magamon, szembenézni a kihívásokkal, félelmeimmel, mert a legtöbb dologban csak magamra számíthattam. Senki nem volt akire átháríthattam volna a felelősséget (persze, ahogy egy előző bejegyzésemben már említettem, próbálkozások voltak, de nem volt hozzá partner).

Az első változás akkor történt, amikor elkezdtem kint suliba járni. Olyan emberek között lehettem akik hasonló problémával a nyelv elsajátításával küzdöttek. Egy régebbi posztban már említettem az oktatási módszerekben lévő különbséget. Azaz, hogy pozitív szemlélettel oktatnak, a tanárok motiválnak, arra kíváncsiak amit tudsz, nem arra amit nem. Ez a tanulási módszer és a sok-sok más kultúrából kontinensről érkezett diák, teljesen átformálta a napjaimat. Folyamatosan növelték az önbecsülésünket a megerősítések, dicséretek,  konstruktív értékelések. És egymással szemben is természetes volt a segítőkészség és türelem. Mivel mindannyiunknak hiányoztak a barátok, a család, ezért egymás társaságát ajándéknak éreztük. Én különösen azért, mert csak pozitív visszajelzést kaptam. Azt láttuk meg egymásban, mi a jó az értékes a másikban. Sajnos volt olyan ember is mellettem aki destruktívan azaz romboló módon kritizált. Az első időszakban sokáig sz hatással volt rám. Mivel nem volt elég erős az önértékelésem, érzékenyen reagáltam és még jobban befordultam. De talán ez is kellett a változáshoz, hogy egész mélyen átéljem azt a lelki fájdalmat amit ez okozott.

 

A vonatálomáson lévő biztonsági zóna. Kamerával és + viágítással felszerelt terület

Vissza gondolva az igazi áttörés egy olyan időszakban következett be nálam, mikor hosszabb ideig teljesen egyedül voltam, el kezdtem tenni és szembenézni, leküzdeni a félelmeimet, megoldani a felmerülő problémákat. Egész kis lépések voltak ezek , például megírni angolul egy levelet vagy ajánlat kérésre válaszolni, angolul telefonálni.

 Ha visszagondolok aránytalanul nagy volt bennem a félelem azzal kapcsolatban, hogy valamit elrontok, hogy nem tudok elég jól valamit, azaz a tudásom nem lesz elegendő a sikerhez. De amint elhatároztam: MEGPRÓBÁLOM, és elkezdtem cselekedni, az eredmény sem maradt el. Nem csak a problémákat sikerült megoldanom, de az a siker élmény, ami ezzel járt, hihetetlen energiákat szabadított fel bennem és arra ösztönzött, hogy újra próbára tegyem magam. Persze itthon is értem el már sikereket, itthon is voltak időszakok, amikor minden nagyon jól működött az életemben, viszont egyszer csak elromlott, nem működött tovább, megváltozott, nekem nem tetsző irányba stb. És talán ebben a vonatkozásban értem el valami új és fantasztikus dolgot. Mert idáig, ha csalódás ért, teljesen magamba fordultam, elkeseredtem, az életkedvem is elment, nem hogy újra megpróbáljam vagy megoldást keressek. Egyszerűen feladtam és kifogásokat gyártottam, hogy miért nem tudom megcsinálni, miért lehetetlen, ki miért hibás ebben és erre koncentráltam még jobban felerősítve a negatív érzéseket , dühöt magamban.

Ha egy kicsit elkezdenénk foglalkozni magunkkal, azaz leásnánk mélyre, megtalálnánk mindenre a választ és a boldog élet kulcsát is. Arra, miért nem értékeljük eléggé önmagunkat, miért nem működnek a dolgok az életünkben? Mi a valódi oka annak, hogy boldogtalanok vagyunk, pedig sokszor kívülről nézve boldognak kéne lennünk.?(emiatt még + lelkiismeret furdalás is gyötri az embert főleg, ha erre mások utalást is tesznek.)
 A felgyorsult életnek is az egyik fő oka az, hogy kerüljük azokat az időszakokat, mikor önmagunkkal kell találkoznunk, mikor felelősséget kéne vállalnunk valamiért. Folyton csinálnunk "kell" valamit. Ha épp nincs mit akkor bámulják az emberek a tv-ét, addig sem kell beszélgetni, gondolkozni. Sokaknak konkrétan és szó szerint kábítószer. Én legalább 4 éve nem nézem és láss csodát még élek :D

Az egyik legnagyobb változást a hozzáállásom megváltoztatása hozta el az életembe.
Az ember nem az adott körülmények, hanem az általa választott hozzáállás folytán boldog. / Hugh Downs

Amikor elkezdtem másként , pozitívan gondolkodni, "hirtelen" minden egyszerűbbé és könnyebbé vált. Ez nem megy egyik napról a másikra, nekem sem sikerül minden másodpercben e szerint élnem, még. Viszont mindent megteszek, hogy átalakuljon bennem, mert érzem a jótékony hatását.
"A hozzáállás egy egyszerű dolog, de amit tesz, az megváltoztatja a helyzetet." /Winston Churchill
folyt. köv. :)

*Szabó Péter az Állj félre a saját utadból című könyvben ír le egy gyakorlatot, amelyben napi rendszerességgel a tükörbe mondjuk saját magunknak, hogy "szeretem magam és elfogadom olyannak amilyen vagyok!" A könyv olvasása óta gyakorlom nap mint nap. Az elején nagyon furán, hülyén, kényelmetlenül éreztem magam,  egy ideje azonban már sikerült rossz érzés , belső gát és fennakadás nélkül magabiztosan a tükörbe mondanom ezt a mondatot. Szombat este pedig a gyakorlat elvégzése nélkül is éreztem azt, hogy ez lényegében mit jelent. :)