5/ Okmányirodás kalandok

Ma végre "röpke" 5 órás sorban állás után, (úgy, hogy nyitásra mentem) sikerült bejelentkeznem és megcsináltatnom a lakcímkártyámat. Az első másfél- két órát végig álltam, majd megunva, üres szék híján leültem a földre. Befelé jövet, sokakkal ellentétben, mosolyogva köszöntem a portás bácsinak :) és váltottunk is pár szót. Ez alkalommal is bebizonyosodott, hogy a kedvesség és nyitottság kifizetődő, ugyan is mikor észrevette, hogy a földön ülök megkérdezte, hogy nem hideg-e a padló, én válaszoltam, hogy a táskámon ülök és megvagyok köszönöm, de nagyon kedves tőle, hogy érdeklődik. Pár perc múlva egy lezárt teremből varázsolt nekem egy összecsukható széket és felajánlotta a számomra :) Ez a mai pozitív kalandom.
 Nagyon furcsa volt "kívülről" nézni, a többi ember mennyire ideges és hogy a személyzeten csattan az ostor. Pedig nem az ott ülő alkalmazottak tehetnek a kialakult helyzetről. Még is, nekik kell az összes panaszt, idegességet, indulatot tolerálniuk miközben a munkájukat végzik. Azon gondolkodtam, hogy másfél évvel ezelőtt én is hasonlóan idegeskedve, morogva, durcásan töltöttem volna azt az 5 órát és most mennyivel kellemesebben telt, mosolyogva, megtalálni a hasonlóan pozitív embereket és velük beszélgetve, időnként az ablakon keresztül a sárguló diófa leveleit csodálva tölteni az időt. A környezetem is jobban járt és és én is :)

Mosolyra fel! :) ;)