2012. november 15., csütörtök

11/ Bűntudat keltés...

Pár hete érkeztem vissza és következetesen továbbra is kerülöm a híreket, nem olvasok újságot, évek óta nem nézek tévét, már rádiót sem hallgatok. Igyekszem a negatív azaz romboló dolgokat kiiktatni az életemből, hiszen ezek nem visznek előrébb, pont ellenkezőleg. 

Épp ezért nem kívánom destruktív kritikával illetni az alábbi két videót sem, melyet két ismerős osztott meg velem. Annyit fűznék csak hozzá, hogy egy valami tisztán látszik:
(Mindkét videó a kivándorálsra reflektál)
Az első videónál, azok akik ezt a propagandát létrehozták, tökéletesen elferdítik a valóságot azzal, hogy a dolgok felét mutatják csak be! Csak azt a részét tárják elénk, ami egyébként valóbban igaz, sőt ennél sokkal szívbe markolóbb is tud lenni, az elszakadás, a barátok és a család hiánya, honvágy, kötődés. A dolog úgy lenne fair, ha a másik oldalát is megmutatnák. A kalandot, nyitást a világ felé, az új élményeket, barátokat, fejlődést. (amit például a saját megélt tapasztalataim alapján én és rajtam kívül még sok külföldön élő blogger megoszt. Ami a leghitelesebb forrást jelenti.) 
Nem vagyok ugyan is egyedül azzal, hogy életem legjobb döntését hoztam, mikor bátran elköltöztem egy számomra addig idegen helyre, kultúrkörbe és próbára tettem képességeim, ahol rengeteget tanultam és fejlődtem, ahonnan sokkal egészségesebben, magabiztosabban, nyitottabban és boldogabban tértem vissza. És azok a barátaim akiket itt hagytam majd másfél évre, mind támogattak ebben (pont azért mert a barátaim és szeretnek!) és mind nagyon vártak haza és mind nagyon örül annak, hogy pozitív irányba változtam és ezután még erősebb és harmonikusabb baráti kapcsolat köt össze minket. Mielőtt kiköltöztem tele voltam kételyekkel, zárkózott és sértődékeny voltam, mert nem volt elég erős az önbecsülésem (hozzá teszem a hasonló hozzáállás miatt, mint amit a videó mondanivalója közvetít a fiatalok számára BŰNTUDAT KELTÉS= te szemét, hogy mered itt hagyni a barátaidat a hazádat azért hogy megvalósítsd önmagad? Persze arról már nem esik szó, hogy ha valaki próbára teszi magát és az út során rengeteg mindenen átmegy lelkileg, megtapasztal valami mást, valami nehezebbet és valami jobbat és visszatér ezzel a tapasztalattal úgy, hogy sokkal magabiztosabb, hogy bízik önmagában, hogy tudja értékelni és szeretni önmagát, akkor másokat a barátait is jobban képes értékelni és szeretni. 


A helyzet az hogy szerencsére engem ezzel már nem tudnak sem befolyásolni sem rossz érzést okozni. Bántani az bánt hogy sok hozzám hasonló fiatal, aki még nem tapasztalta meg azt a pozitív változást, ami ezzel jár, azt esetleg ilyen eszközökkel távol tartanak attól ami segítené a fejlődésüket. (persze ennek van éppen más módja is, nem kell hozzá itt hagyni az országot, de kérdem én akkor miért nem a PREVENCIÓ-n van a hangsúly ???? Miért nem ahhoz segítik hozzá ezen fiatalokat, hogy itthon jól érezzék magukat és itthon kiteljesedhessenek. Például az önismeret, önértékelés, önbizaom növeléséhez.

 És itt van még egy "gyöngy szem"... ezt nem kívánom különösképp kommentálni de abban biztos vagyok hogy ez az ember soha nem élt hosszú távon külföldön, (vagy teljesen elfelejtette miken ment keresztül), de még vele szoros kapcsolatban álló, hozzátartozója vagy ismerőse sem. 



Sokkal objektívebb lenne az a megközelítés ha olyan emberek beszélnének saját tapasztalataikról, akik ezt meglépték, és akik tapasztalattal rendelkeznek ebben a témában. Azaz hiteles személyek ebben a vonatkozásban!

Személy szerint nem fogom ezen videók és egyéb megjegyzések miatt rosszul érezni magam! Mert életem egyik legjobb döntését hoztam, mikor elhagytam a hazámat egy időre, hogy megtapasztalhassak valami mást. Értem én, hogy ez bizonyos szempontból nem kívánatos, mivel az emberek szemét erőteljesen felnyitja és visszaadja önbizalmukat ezáltal kevésbé lesznek irányíthatóak, és azt is értem, hogy sok olyan ember hagyja el az országot többségük végleg akinek oktatására az "állam" pl sokat költött. De nem ez a megfelelő út az itt tartásukra. Megint helytelenül az okozatot piszkálják és nem az okon változtatnak ami ezt eredményezte-eredményezi...

Szerintem azzal kéne foglalkozni, hogyan jutottunk idáig és ezen hogyan lehetne pozitív irányba változtatni. Nem arra kéne pazarolni a pénzt és az energiát (ami egy és ugyan az) hogy földbe bedöngöljük és kritizáljuk azokat, akik, változtatni akarnak , keresik a kiutat a kialakult helyzetből. Meg kéne tanítani sok dolgot például a felelősség vállalás fontosságát, de nem úgy hogy "ráordítunk" valakire: Vállalj felelősséget! Hanem megtanítjuk neki, hogyan, hogy megtapasztalja ez nem negatív dolog, hanem pozitív! Jahhh...., hogy ehhez első körben az "odafent" ülőknek kéne felelősséget vállalniuk a tetteikért.....?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése