2016. április 7., csütörtök

37/ C9 4.-5. NAP :)

Túl több mint a felén :) Ahogy a facebook oldalon is írtam, tegnapra szabit vettem ki a blogolás alól egy plusz délutáni edzést beiktatva helyette. Csak egy videót posztoltam, amit most ide is belinkelek. Ha már láttátok akkor ezt átugorva jöhet  a mai napi beszámoló :)








C9-5.NAP
 
Reggel:
Ez megint nehezebben indult.  Le is írtam magamnak, hogy ebben a pillanatban leült a lelkesedésem, de azt is leírtam, hogy nem adom fel, mert nem ezért küzdöttem idáig. Ugyhogy vettem egy mély lélegzetet, bevettem amit kell, letoltam a gélt, megittam a reggeli vízadagom és elkészítettem a fincsi shake-et, amit betettem a hűtőbe, hogy az edzés után rögtön megjutalmazzam vele magamat :) Nekiálltam az edzésnek és hopp a végére már el is szállt a lehangoltságom :) Ma tettem bele kiwit is, mert kicsit savanykásabb ízre vágytam :)

Füstölt lazac nyersen, balzsamecetes salátával
Ebéd:
Az a helyzet, hogy az ebéd elfogyasztásánál nem azzal van gondom, hogy a 600 kalóriás főétel kevés lenne. Épp ellenkezőleg idáig egyszer sem tudtam megenni, csak kb. a háromnegyed részét vagy a felét :( Személy szerint ennek nem örülök, egyrészről, mert nem szeretek ételt kidobni, másfelöl, mert a szervezetemnek szüksége lenne arra a 600 kalóriára a normális működéshez, főként így a rendszeres edzésekkel együtt. Nekem a C9-cel, nem a fogyás volt a célom, hanem a méregtelenítés és életmódváltás mellett az átformálódás. Nem súlyt szeretnék veszíteni, csak izommá szeretném átalakítani a rajtam lévő zsírpárnákat. 
Ma Füstölt lazac volt a menü, nyersen ettem salátával amire raktam egy kevés balzsamecetet és egy két csepp olivaolajat. Második fogásként pedig, vagy desszertként (mert édes) sütőben sült édesburgonyát ettem (amit kevés vegetával ízesítettem sütés előtt). 
A menüt olvasva már hallom is ahogyan páran felhördülnek, hogy a lazac és az édesburgonya is milyen drága. Ehez csak annyit fűznék hozzá, hogy a program elkezdése előtt a szokásos nagy bevásárlásnál ugyan úgy egy hétre vásároltunk élelmiszereket, ahogy máskor is tenni szoktuk, ( azaz mennyiségileg ugyan ugy 5-6 napra vásároltunk be) csak hogy, egyetlen egy egészségtelen termék sem került a szallagra! 
És a végén igen elcsodálkoztam a blokkra nézve, mert ugyan annyit fizettem a kasszánál, mint amennyit általában szoktam a heti bevásárlás során. A külömbség csak annyi, hogy csupa egészséges és finom dolgot vettünk és nem került se csipsz, se csoki, se keksz, se egyébb "bullshit" a kosárba amiből bizony elég nagy mennyiséget fogyasztottunk idáig. :)

Még a kúra megkezdése előtt csináltam magamról képeket, hogy saját magam lássam a változást és annak mértékét. Mivel fotósként pontosan tisztában vagyok azzal, hogyan kell "kendőzően" lefotózni egy testet, törekedtem arra, hogy ne csaljak a fényekkel és a valóságot lássam. (főként mivel magam előtt nem is kell "szépítenem" magamat :) ) Ma volt az első alkalom azóta, hogy ismét lefotóztam magam elölről hátulról és oldalról. Összehasonlítva a képeket a változást főként a csipő-fenék tajékon látom, mintha egészen kicsit karcsúsodott volna az a terület. Ami furcsa hogy hastájékon nem látok külömbséget, de a ruháim felvételekor érzem, hogy nem feszülnek ott sem rajtam annyira. Már alig várom a kilencedik napi összehasonlítást.

Az hogy érzésre formálódott a testem nagyon jó érzéssel tölt el és egyelőre remekül motivál az edzések betartásában. Ami megrémiszt az az a gondolat, hogy vajon képes leszek-e minden nap következetesen megtartani a szabályokat, ami ahoz kell, hogy el érjem azt a célt ill. célokat amiket kitűztem magam elé. Azt figyeltem meg hogy ha délután nem edzek, nagyobb vágyat érzek a tiltott ételek irányában :( :)...

foly.köv.
 

2016. április 5., kedd

36/ C9 Tisztítókúra 3.NAP :)

reggeli áfonyás shake :)
A ma reggel nem annyira éreztem az energiát magamban ébredés után. Talán ez volt a legnehezebb pontja idáig a kúrának számomra. Aztán a reggeli, amiben egy fincsi Shake is helyet kaphatott kicsit visszahozott az élők sorába :D. Ráadásul felturbózhattam egy marok áfonyával :)
A reggeli edzéshez így már volt energia :) 25 percnyi kemény fenék edzést csináltam 5 percnyi izolációs bemelegítéssel az elején.

A tízórai: rostport ma vízzel vettem be, nem igazán volt idő a munkahelyemen figyelni arra hogy felpuffaszt-e, de szerintem maradok a vízes verziónál :) 

És jött az ebéd: Jelenleg egy 200 fős étteremben dolgozom főként Baristaként. Ha forgalmas a napunk (ami szinte mindíg az) sokszor levegőt venni sincs időm, nem hogy inni, pisilni, végképp nem nézni az órát, hogy mikor kell ebédidő előtt 20 percel bevenni a bogyókat. (telefont nem használhatunk munkaidő alatt- így ébresztő beállítása nem lehetséges) :( Így ezt majdnem sikerült elmulasztanom. Szerencsére a kollégámat megtudtam kérni, hogy Ő menjen elsőnek ebédelni (általában én szoktam fel 12 kor enni) így én időt nyertem, leszalattam a pirulákért és tudtam tartani magamat az előírásokhoz :) 
Felcseréltem az esti főétkezést  a déli shakel mert vacsorára már nem akartam telepakolni a hasam főttéttellel ill nem biztos, hogy kibirtam volna a munkahelyi hajtást vele. Leírhatatlan érzés volt végre szilárd ételt enni :) csirkemell, barnarízs és saláta volt a menü. :)  Utóbbit egy pár csepp balzsamecettel bolondítottam meg. :) Ne várjatok csodás ételfotókat mert se idő se türelmem most :) és a doboz sajnos adott :)
A 15 szem mandulámat, ami még járt volna a 600 Kcal ebédhez átcsúsztattam a vacsi mellé. 


Általában a 30 perces ebédidőm pont elég szokott lenni arra, hogy kényelmesen fogyasszam el az ebédemet. Ma viszont úgy éreztem szívesebben ettem volna lassabban. A rízs fele már nem is fért belém.

Nemrég értünk haza, és a pirula után már kevertem is a shake-einket :) Vacsira mindketten epres-áfonyás mellett döntöttünk :) vízfogyasztásban 2,1 liternél tartok (tehát a napi minumum megvan :) és még estig 3-4 dl le fog csúszni :)

Ma van itt az ideje az újabb méreckedésnek. Nincs bennem nagy várakozás a centikkel kapcsolatban egyelőre. (főleg has tájékon így a shake után :D) Nekem most az is szuper teljesítményt jelent, hogy jobb a közérzetem , selymesebb a bőröm, és szemmel láthatóan is formálódtam picit. :) Reggel konkrétan potyogtak az öröm-könnyeim, amikor a hasamra néztem... az utóbbi egy évben nem volt még ilyen lapos :) Persze két napos nem evés után ez nem is csoda-  :D így nem is teljesen mérvadó a szememben. Az utolsó napi mérlegelés majd teljesebb képet ad :)

Folyt köv. ;)

2016. április 4., hétfő

35/ C9 tisztitókúra " 2. NAP :)

Nektek, hogy indult a hét? :)  Nekem energikusan és vidáman :) Pedig HÉTFŐŐŐŐ van és tegnap nem ehettem szilárd ételt. :D Jöjjenek a részletek:
Tegnap azt ígértem rövidebb leszek :/ lehet hogy nem sikerült :D de legalább lesz egy kellően részletes információs anyag :)

Reggel(i) (7:57)
Azt hittem ma leverten és kimerülten fogok ébredni. Persze elolvastam mások beszámolóit és a program is azt ígéri, hogy végig energiuks az ember :) de őszintén szólva marketing szagúnak tűnt (főleg az első két keményebb napon) és nem hittem el :D
Viszont reggel szinte kipattantam az ágyból (hozzá teszem siekrült hosszú idő óta végigaludnom az éjszakát és persze a tegnapi regel 4 órás kelés és a késői lefekvés is rásegített :) valószínűleg az is pozitívum volt, hogy lefekvés előtt nem ettünk meg egy nagy zacskó csipszet a kedvenc sorozatunkat bámulva :D pedig nagy volt a kísértés mert éhesen nem tudok elaludni :)- de az esti gél és az utolsó 250ml-es víz adag segített orvosolni a problémát )
 Szóval nagyon jó a közérzetem és már túl vagyok a reggelin. :D Egy aloéval kevesebb! :D A reggeli 30 perces edzés is remekül ment, :) ma is bekeményítettem, és keményebben toltam az ajánlottnál, és ez nagyon Önlelkesítő :D (valószínű nincs ilyen szó :D ) 
Várom az uzsonnát (mert annak semleges íze van és mivel szintén natúr szójatejet fogok használni még fincsi is lesz :)

Itt most meg kell említenem valamit, ami lehet kínos, vagy vicces, egyeseknek nem kívánt információs darabka, :D de úgy érzem hozzá tartozik a tapasztalataimhoz ... na szóval... khmmmm...
A tegnapi nap folyamán végig fel voltunk fujódva mint a kisgömbőc, ennek minden velejárójával együtt, (a többit a fantáziátokra bízom :D. Annyit segítk hogy ezzel a gázmennyisággel fél oroszországot be lehetne fűteni XD) viszont reggel bizonyos körök után meglepően lapos lett a hasam. Laposabb, mint mostanában szokott és ezt a reggeli edzés során is éreztem, bizonyos has gyakorlatoknál, hogy nincs egy összetekert szőnyegszerű hurka, ami megakadájozna a rendes hajlításoknál :) - persze zsír még van ott bőven abból nem látok változást, de a már általánossá vált puffadás eltünt :)
/frissítés 11:50- a tízoraira elfogyasztott rost-por kicsit megint pufassztólag hat, még nem tudom hogy a szójatej vagy a por okozza,  ezért holnap vízzel fogom bevenni, hogy kiderítsem melyik a ludas :) /

Tízórai: (11:28)
jöhet a fincsi rost-por egy kis natúr szójatejjel  :) Már teljesítettem a felét a napi vízbevitelnek ráadásul minden nehézség, rossz érzés nélkül :) 

Ebéd :(15:00)
Azt hiszem a vaniliás shake kiérdemelte nálam a "Kúra Megmentője" címet! :D  Ugyanis elérkeztem a program, számomra legnehezebb pontjához. :-/
Mivel holnap már dolgozom, ma kell előre lefőznöm a fejenként 600 kalóriás ételeket két napra és két főre. A mai ebédem már elkezdtem magamhoz venni , most iszom majd meg a vaniliás shaket, mert itt a nagy kalóriaszámolgatás közben majdnem kilukadt a gyomrom és kezdtem elveszíteni a türlemem és az eszem. :D De ha most ezt túlélem, a többi már sétagalopp :D (csak pozitívan előre! ;) )

Rossz logikát követve ugyan is a shake elfogyasztása előtt áltam neki a főzésnek mert azt gondoltam, hogy főzés közben fogok megéhezni és milyen jó lesz utána a a kialakult éhségérzetemet a vaniliás shakkel elmulasztani. Tévedtem... Tanulság: Ha főznöd kell az első két nap csak is a shake után tedd!!!

Szerintem fontos arról írnom, hogy én ezt a C9-es programot (két nap pozitív tapasztalatai alapján) egy rendkívül hatékony és működőképes eszköznek tekintem a céljaim megvalósításához, de önmagában, nem hiszem, hogy csodaszer lenne! Úgy értem, ha nincs meg bennem a kellő elszántság, ha nem akarom elég erősen a céljaimat (vagy ami mégrosszab nem is vagyok igazán tisztában velük), és ha én magam nem teszek bele mindent (programban leírtak betartása ) akkor az egész nem ér semmit. Én is ugyan olyan fontos része vagyok a programnak, mint a tisztulást segítő termékek. Az én kitartásom és belefektetett munkám, legalább annyira fontos! Épp ez a szépsége az egésznek, hogy ezáltal rengeteget pluszt is kaphatok a  méregteleítésen és fogyáson túl. Mert ha megcsinálom a 9 napot, akkor ez megerősít majd abban, hogy amit elhatározok azt véghez tudom vinni. :) Mert bizony feladni nagyon könnyű lenne. És talán ez is közrejátszik az energiaszintemben :) Az hogy azt érzem, "IGEN! megcsináltam, túl vagyok egy napon!" És jöhetnek a következő nap kihívásai, mert ha az első nap sikerült, sikerülni fog a többi is! :)

A számomra legfontosabb és megnyugtató tapasztalat: 
A Therm tabletta koffeint tartalmaz, amivel az átlag embernek nincs baja, viszont az én szervezetem rendkivűl érzékeny rá. Egy korty kávé számomra méreg- egy hétig is eltartó vérnyomásingadozással jár, és ami ennél is veszélyesebb a szívemet túlságosan felpörgeti (a torkomban dobog, és ritmuszavart okoz) szóval féltem, hogy emiatt nem tudom teljes mértékben követni a program előírásait (napi két therm tabletta fogyasztása), viszont pozitív hír hogy semmi negatív tünetet nem tapasztaltam :) Jól vagyok :)
A másik aggodalmam a hatalmasnak tűnő tabletták voltak- egy ici pici bogyó is képes megakadni a torkomon, (az algópirint is inkább injekcióként ittam meg. De szerencsére a géles csúszós állag miatt ez sem akadájozott meg a kúra elvégzésében. :) Kellő mennyiségű folyadékkal, aránylag könnyedén lecsusszan :)

Uzsonna:
Étrendkiegészítők és a mai utolsó előtti gél letudva :)
Mivel holnap már dolgozom, ma nem leszek fent sokáig, ezért ma, most fejezem be a napi posztot :)
Már csak a vacsoránál kell leküzdenem az esti gélt és az ehez előírt 250ml vizmennyiséget, ami simán meglesz :) mert már most (18:30) teljesítettem az ajánlott napi mennyiséget :)

Holnap folyt. köv. :)

2016. április 3., vasárnap

34/ Tavaszi nagytakarítás- a C9 tisztítókúráról :)- első nap

Bevezető:
Tavaly Júliusban posztoltam utoljára. Most éreztem erőt magamban ahoz, hogy a tavaszi "nagytakarítás" keretében leporoljam a blogot is, és megosszam veletek a csend okát. 
Legutolsó bejelentkezésem óta nagyon fájdalmas időszakon és kemény lelki küzdelmen vagyok túl.
Egy hónap leforgása alatt elvesztettem a két hozzám legközelebb álló embert az életemben. Édesanyámat és Keresztapukámat aki számomra olyan volt mint ha az édesapám lett volna. Ez lelkileg és ez által testileg is megviselt egyaránt. 

A motivációm:
Én, aki gyerek korom óta rendszeresen és aktívan sportoltam és szinte bármit bármilyen mennyiségben fogyaszthattam, mégsem látszott meg rajtam, most magamhoz mérten jelentős felesleggel küzdök. Biztosan az is közre játszik hogy így a 35-dik életévemhez közeledve a szervezetem is másként működik. 
A rendszeres mozgás hiánya mellett az a sok egészsegtelen nasi is jelentősen közrejátszott az "úszogumi" kialakulásához.  A derekamon és hasamon soha nem volt idáig felesleg, ( főként fenékre híztam ha "híztam" valamennyit ez max 1- 2 kg felesleg volt).
Mára ott tartok, hogy nem szeretem látni a testemet a tükörben és rosszul érzem magam a bőrömben, ami kihatással van a közérzetemre, teljesítőképességemre, önértékelésemre, önbizalmamra is.
Elérkezett az a pont, ahol már fontosnak érzem, hogy közbelépjek, mert minden egyes egészségtelenül leélt nappal, egyre nehezebb lenne visszafordítani a folyamatot, azt a negatív spirált, amit elindítottam. ( egészségtelen életmód- következmények- ennek hatására depresszió, ami azt eredményezi, hogy mégtőbb egészségtelen ételbe folytom a bánatom és így tovább...)

itt még nem sejtettük mi vár ránk ma :D

Szerencsére a társam is partner az életmódváltásban, így együtt közösen még könnyebb felhagynom (felhagynunk) a negatív szokásainkkal :)
Az elindulásban a ForeverLiving C9 (clean 9) programja lesz a segítségünkre. Ez a 9 napos tisztítókúra a kezdete számunkra egy új boldogabb, fittebb, egészsegesebb életmód kialakításához.
A blogon szeretnék beszámolni a kúra alatt szerzet tapasztalataimról, megosztani veletek az élményeimet és sikereimet :) segítve ezzel azokat akiket érdekel, akik velem együtt vagy utánam belevágnak a programba :)  egy ilyen jellegű megújulásba (újászületésbe) így tavasszal.
Nem kisebb célt tűztem ki magam elé, mint hogy júliusra azaz 3 hónap múlva (mikor haza látogatunk) az otthoni nyári melegben már bátran, fitten és negatív érzések nélkül,   viselhesem a nyári ruháimat és a fürdőruhát :) De a céljaim között ennél komolyabb és hosszabb távú tervek is szerepelnek.

A segítő munkafüzet egy oldala, azért pont a kilencedik napé mert már most nagyon várom hogy tele legyen a kis pipáimmal :) :D
A programról röviden:
A program számomra azért nagyon szimpatikus mert a léböjt kúrákkal és egyébb más méregtelenítő kurákkal ellentétben
- nem koplaltatja ki a szervezetet, ugyanis a csomagban található étrendkiegészítők és aloe gél teljes mertékben megadja a szervezetnek, amire sejt szinten szüksége van, még az első két napon is, amikor szilárd ételt nem veszünk magunkhoz. (és a bennük lévő anyagok hozzásegítenek ahoz hogy zsírból fogyjunk és ne az izomzatból)
A másik nagy előnye hogy 
-az első perctől kezdve támogatást és segítséget kapunk egy munkafüzet formájában, amiben részletes leírást és tervet kapunk arra vonatkozóan, mikor miből mennyit hogyan kell bevenni :) találunk benne recepteket a fehérje italunk felturbózásához, valamit a harmadik nappal már fogyasztható 300 kalóriás egeszséges ebédünk (vagy vacsoránk) elkészítéséhez. Ezen kívül leírjuk céljainkat-hogy szem előtt tartva könnyebben elérjük a kívánt eredményt. Engem ezen célok átolvasása minden egyes aloe gél megivása előtt segítenek az úton maradásban :D (az első két napon naponta 4x 120ml gélt kell leküzdenem a torkomon, (a 3 naptól kezdve már csak reggel 120ml-ert ) :D ami egyelőre csak úgy megy, hogy közben végig befogva tartom az orrom.) Én a három C9-es cél helyett 6-ot írtam le 3 célt a 9 napra vonatkozóan és +3 hosszú távú célkitűzést :)
-a program szerves része továbbá a napi rendszeres minimum 30 perces mozgás- sport beiktatása.
-a csomagban található  mérőszalag és táblázat segítségével pedig nyomonkövethetjük az elért eredményeket, további motivációt merítve a folytatáshoz :)
-van benne egy szuper shaker- a mérce nem igazán látható rajta ezért alkoholos filcel bejelöltük a 300ml-ert (a vízet is ebből iszom - így a 8 pohárnyi vízet is 300ml-enként juttatom a szervezetembe- ez így a nap végére 8x3 deciliter azaz majdnem 2 és fél liter víz, ami az én alkatomhoz- testsulyomhoz szerintem rendben van es a program leírása is 2-2 és fél liternyit ajánl a nőknek. (amikor ezt a részt írtam, még nem sejtettem hogy nap végére lesz ez 3 és 1/4 liter is :) )

Vagánykodtam, hogy na majd én megadom a módját és elegánsan borospohárból fogom inni... most az első nap után azt mondom mindegy a pohár csak ne kelljen több ilyet inni :D

És akkor jöjjenek az első nap "élményei" :)

 
Első nap: 1/9

Reggeli:
Hajnali 4 kor ébredtem, azóta pörgök :D Nagy lelkesedéssel és elszántsággal "csaptam bele a lecsóba" :)
az első és egyetlen nehzségem idáig az aloe gél leküzdése :) az első korty ugyan is majdnem visszaintegetett :D de talaltam egy remek megoldást a fogyasztáshoz- végig befogva tartom az orrom így csak egy kis citromos savanykás íze van amit akár "finomnak" is merek nevezni :D nagy előnye, hogy a megivását követően, legalább fél óráig vizen kívül semmi mást nem kívánok :D
 30 perc mozgás: Az első két napra csak könnyed sétát ajánlanak de én annyira pörögtem reggel hogy bár nem egy teljes programot de egy kis izolációs bemelegítást követően hasizmoztam

Tízórai:
ilyenkor vesszük magunkhoz a szükséges rost adagot :) én víz hejett natur szójatejejben kevertem el mert vágytam egy kis tej ízre a sok víz után :)
reggeli ebéd és vacsi, hát nem inycsiklandozó? :D

Ebéd: (du 3 ra sikerült kitolni mert du 6 körülre lőttem be magamnak az uzsonnát és lefekvés előttre az esti "fincsi gélt. Általában fél 12-12 körül ebédelek)
A vaniliás fehérjeport már nagyon vártam :) Mostanáig nem éreztem erősebb éhségérzetet, de a vaniliás shake hallatán beindult a nyálelálasztásom :) szintén natúr szójatejet használtam a bekeveréshez. Isteni finom :)))

Uzsonna: Ebéd es uzsonna között vett erőt rajtam először az éhség, de leküzdöttem :) ekkorra már teljesítettem az ajánlott napi folyadékbeitelt (2,5 liter) :)

Összegzés, pozitívumok:
-Nem gondoltam volna, hogy ennyire könnyű lesz meginnom a két és fél liter vizet! Könyedén elfogyasztottam ső szinte kívánta a szervezetem (pedig a megfelelő mennyiségű folyadékbevitellel mindig küzdeni szoktam) HURRÁ!!!  :) Ezt  estére a számomra hihetetlen 3 es 1/4 literrel zártam!!!
-Féltem, hogy nehezen fogom kibírni , bár a nap vége fele nem volt könnyű (a negyedik aloé leküzdése) de megcsináltam :) és nagyon büszke vagyok magamra hogy semmilyen plusz ételt (értsd ezalatt: megengedett listában szereplő nyers zöldség vagy gyümölcs) azaz semmi mást nem fogyasztottam segítőként :)
Egyedüli kihágásom : a reggeli multivitamin pezsgőtablettám + 1200mg C vitamin tabletta formájában .
-Nem gondoltam volna hogy valaha ekkora élvezet lesz a fogmosás... hmmmm az a finom ÉDESkés mentolos íz a szádban :D :D :D!
-Az edzés könnyen ment, mert reggel még nagyon pörögtem :) igy a könnyed edzés helyett én kicsit keményebben nyomtam (már tudom , a következő nap, ilyen intenzitással már valószínű nem fog menni :D )


Most úgy érzem a holnapi nap keményebb lesz, de főként nem az éhségtől tartok, inkább a 4 adag aloe gél az, ami küzdelmet jelent. De megcsinálom mert képes vagyok rá és mert a céljaim fontosak! :)

Köszönöm Gulyka Krisztának (FIT mentoromnak ;) ) a sok segítséget, amit az elindulással és nap folyamán a kérdéseim megválaszolásával nyújtott!

holnap folyt köv. és rövidebb leszek ígérem ;)