Túl több mint a felén :) Ahogy a facebook oldalon is írtam, tegnapra szabit vettem ki a blogolás alól egy plusz délutáni edzést beiktatva helyette. Csak egy videót posztoltam, amit most ide is belinkelek. Ha már láttátok akkor ezt átugorva jöhet a mai napi beszámoló :)
C9-5.NAP
Reggel:
Ez megint nehezebben indult. Le is írtam magamnak, hogy ebben a pillanatban leült a lelkesedésem, de azt is leírtam, hogy nem adom fel, mert nem ezért küzdöttem idáig. Ugyhogy vettem egy mély lélegzetet, bevettem amit kell, letoltam a gélt, megittam a reggeli vízadagom és elkészítettem a fincsi shake-et, amit betettem a hűtőbe, hogy az edzés után rögtön megjutalmazzam vele magamat :) Nekiálltam az edzésnek és hopp a végére már el is szállt a lehangoltságom :) Ma tettem bele kiwit is, mert kicsit savanykásabb ízre vágytam :)
Füstölt lazac nyersen, balzsamecetes salátával |
Ebéd:
Az a helyzet, hogy az ebéd elfogyasztásánál nem azzal van gondom, hogy a 600 kalóriás főétel kevés lenne. Épp ellenkezőleg idáig egyszer sem tudtam megenni, csak kb. a háromnegyed részét vagy a felét :( Személy szerint ennek nem örülök, egyrészről, mert nem szeretek ételt kidobni, másfelöl, mert a szervezetemnek szüksége lenne arra a 600 kalóriára a normális működéshez, főként így a rendszeres edzésekkel együtt. Nekem a C9-cel, nem a fogyás volt a célom, hanem a méregtelenítés és életmódváltás mellett az átformálódás. Nem súlyt szeretnék veszíteni, csak izommá szeretném átalakítani a rajtam lévő zsírpárnákat.
Ma Füstölt lazac volt a menü, nyersen ettem salátával amire raktam egy kevés balzsamecetet és egy két csepp olivaolajat. Második fogásként pedig, vagy desszertként (mert édes) sütőben sült édesburgonyát ettem (amit kevés vegetával ízesítettem sütés előtt).
A menüt olvasva már hallom is ahogyan páran felhördülnek, hogy a lazac és az édesburgonya is milyen drága. Ehez csak annyit fűznék hozzá, hogy a program elkezdése előtt a szokásos nagy bevásárlásnál ugyan úgy egy hétre vásároltunk élelmiszereket, ahogy máskor is tenni szoktuk, ( azaz mennyiségileg ugyan ugy 5-6 napra vásároltunk be) csak hogy, egyetlen egy egészségtelen termék sem került a szallagra!
És a végén igen elcsodálkoztam a blokkra nézve, mert ugyan annyit fizettem a kasszánál, mint amennyit általában szoktam a heti bevásárlás során. A külömbség csak annyi, hogy csupa egészséges és finom dolgot vettünk és nem került se csipsz, se csoki, se keksz, se egyébb "bullshit" a kosárba amiből bizony elég nagy mennyiséget fogyasztottunk idáig. :)
Még a kúra megkezdése előtt csináltam magamról képeket, hogy saját magam lássam a változást és annak mértékét. Mivel fotósként pontosan tisztában vagyok azzal, hogyan kell "kendőzően" lefotózni egy testet, törekedtem arra, hogy ne csaljak a fényekkel és a valóságot lássam. (főként mivel magam előtt nem is kell "szépítenem" magamat :) ) Ma volt az első alkalom azóta, hogy ismét lefotóztam magam elölről hátulról és oldalról. Összehasonlítva a képeket a változást főként a csipő-fenék tajékon látom, mintha egészen kicsit karcsúsodott volna az a terület. Ami furcsa hogy hastájékon nem látok külömbséget, de a ruháim felvételekor érzem, hogy nem feszülnek ott sem rajtam annyira. Már alig várom a kilencedik napi összehasonlítást.
Az hogy érzésre formálódott a testem nagyon jó érzéssel tölt el és egyelőre remekül motivál az edzések betartásában. Ami megrémiszt az az a gondolat, hogy vajon képes leszek-e minden nap következetesen megtartani a szabályokat, ami ahoz kell, hogy el érjem azt a célt ill. célokat amiket kitűztem magam elé. Azt figyeltem meg hogy ha délután nem edzek, nagyobb vágyat érzek a tiltott ételek irányában :( :)...
foly.köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése