Változás előtt...

Régen írtam új bejegyzést.

Ennek a legfőbb oka, hogy vívódom. Ismerős érzés kavarog bennem a változás előtti zűrzavar érzése. A korszakokat lezáró letisztultság előtt mindig ezt érzem.

Csobánkai naplemente

Visszatekintés:

 Miután visszaérkeztem Ausztráliából az első erőteljes kultúrsokk után nagy bizakodással indultam neki az újbóli itthoni életemnek. Úgy éreztem sok dolog a helyére került bennem és a helyes önértékelésem, megváltozott látásmódom és hozzáállásom elég lesz ahhoz, hogy fenntartsam magamban a kint magamba szívott pozitív gondolkodásmódot és pozitív életérzést. Azt gondoltam erről a pontról már csak felfelé vezet út. Persze sejtettem, hogy lesznek megoldandó feladatok ezt követően is az életemben, de úgy éreztem az a sok minden, amin keresztül mentem, és amit sikeresen leküzdöttem, megerősített annyira, hogy megbirkózzam az elém kerülő feladatokkal, ha esetleg nem boldogulnék akkor pedig vagy levonom a megfelelő tanulságot és továbblépek vagy elfogadom a határaimat.

Pozitív burok:

Jó ideig egyáltalán nem volt rám hatással a körülöttem lévő emberek negatívitása, rosszkedve, agressziója. Sőt rávilágított arra, mekkora fejlődést jelentett számomra az a másfél év egy idegen földrészen egy egész más kultúrában. Tisztán láttam, hol a hiba a mi gépezetünkben, min volna jó változtatni. Mi az, ami innen nagyon hiányzik és mi az, amit száműznünk kellene. Azt is tudtam, hogy ezen egyedül biztosan nem fogok tudni kellő mértékben változtatni, de a bensőmből fakadó pozitív és sugárzó erőnek birtokában, sérthetetlennek éreztem magam. Azt éltem meg , hogy bár bele (vagy vissza) csöppentem egy egész más jellegű és főként negatívabb légkörbe még sem hat rám. Lepergett rólam mások rossz indulata, lenéző sokszor megvető tekintete, vagy az mikor mások a bennük lévő frusztrációjukból adódó agresszív, feszült, negatív energiáikat rajtam vagy épp a környezetemben igyekeztek levezetni... Mosolyogva ébredtem, mosolyogva sétáltam az utcán, mosollyal az arcomon közlekedtem, még ha emiatt sokszor bolondnak is néztek. Mert itthon ez nem természetes... itt ha valaki boldog, mosolygós az emberek vagy furcsán néznek rá, hogy ez' hibbant lehet tán, vagy megvető irigységgel, hogy: -na a szemét, dögölne meg, hogy mer boldognak lenni amikor én nem vagyok az....?  De nem fogott rajtam az "átkuk", nem tudtak kizökkenteni, még ha néha el is szomorított mind az, amit magam körül látok.

A krályfimmal :)

Újrakezdés-jelen:

Közben elkezdtem dolgozni és a munkám során is sorra kerültek elém a kisebb- nagyobb akadályok, nehézségek, amiken túl kellett lendülnöm. Rájöttem a tudás aminek hittem, hogy a birtokában vagyok, itt nem mindig lesz elegendő, de egyúttal láttam benne a fejlődés lehetőségét és szerencsére, elismerésben is volt részem.

A magánéletem is pozitív fordulatot vett, 15 felejthetetlen randi után végre megcsókolt a királyfi, :D akire már nagyon rég óta vártam. Egy kedves ismerősöm mesélte, hogy mielőtt megismerkedett a jelenlegi párjával, leírta pontról-pontra, hogy milyen férfit szeretne maga mellé, és nem sokra rá találkozott is vele. Gondoltam ezen ne múljon... :D, én is részletes leírást adtam arról a személyről, akire igazán vágyom. És láss csodát bejött :))) "Aki nem hiszi járjon utána..." ;) Az utunk néha göröngyös, de "boldogan élünk" ... és végső soron a gyémántok csillogásához is gondos csiszolódásra van szükség :)

Bár a baráti köröm jelentősen leredukálódott,  egy csodás emberekből álló Master Mind (lángelme) csoport tagja lettem, ami egyrészről nagyon megtisztelő, másrészről pedig nagy segítséget nyújt ahhoz, hogy valamelyest szinten tartsam és fejlesszem a megszerzett tudásom. 

Menekülnék:

Tehát összefoglalva egyáltalán nincs okom a panaszra, a legtöbb területen előrelépés történt az életemben. És itt jön a kérdés, akkor miért van az, hogy mégsem tudom maradéktalanul jól érezni magam. 

Hiába próbálok vissza emlékezni arra, hogy hol volt az a pont, ahol elveszett belőlem valami...ahol megrepedt a rés a pajzsomon, ahol lassan fokozatosan elszivárgott belőlem az a vidám életérzés és könnyedség, amit kint szívtam magamba. Nem találom, bármennyire is kutatom-keresem az elmémben, mi váltotta ki azt, hogy egyre fogy a lelkesedésem.  Egyszerűen csak ráeszméltem, hogy egyre feszültebb vagyok, ismét hatással van rám az a negatív massza, ami árvízhez hasonlóan hömpölyög az utcákon, az aluljárókban a tömegközlekedési eszközökön. 

A jómodor, kedvesség, egymás tisztelete és a mosoly, teljesen kihalt Budapest utcáiról....

Az ARC plakátkiállításra készült plakátom (az utolsó pillanatban kapcsoltam így a kivitelezés nem lett elég színvonalas :( de a modanivalóm talán ennek ellenére is átjön :) -A kiállításra szánt tervemben a kérdőjeles figura helyén az ablakot kitöltve tükörfólia lett volna amiben a plakátot néző személy a saját tükörképére csodálkozhatott volna rá :D )

Egyszerűen sokkol, mikor reggel a pékségnél az előttem állók köszönés nélkül egyszerűen odavágják  az eladónak, mogorva arckifejezésükkel, hogy mi az, amit AKARNAK! Sehol egy "Jó reggelt!" sehol egy "Szia!" a  Kérek szépen és a Köszönöm-ről már nem is ejtek szót... 

Egyik nap egyszerűen kibuggyant belőlem, mikor pakoltam el a megvásárolt péksüteményemet és az utánam következő "hölgy", köszönés nélkül kijelentette, hogy -Egy pogácsát és egy szendvicset!,  -hogy: -Talán Jó reggelt vagy valami..., (?) majd odafordultam az eladó lányhoz és, hogy a többi sorban álló is jól értse megkérdeztem tőle, hogy - Ti ezt hogy viselitek, hogy ide jönnek az emberek, és köszönés , kérés nélkül kijelentik, hogy mit adj nekik, majd miután kiszolgáltad őket, elteszik és fancsalodott pofával szó nélkül odébb állnak? - meglepte, hogy valaki ezt észrevette és elmondta, hogy -Nehezen... 

Sok esetben persze az eladók felől is már egyfajta közöny és fásultság fogadja a vásárlókat, de csodálkozunk??? Ha napi nyolc órában ilyen fapofa, modortalan befordult embereket kellene kiszolgálnom előbb- utóbb meghalna bennem valami... 

Talán ez az én bajom? Talán ez az oka annak, hogy az a felszabadult, vidám, pozitív energiával teli nő akivé Ausztráliában váltam, most haldoklik bennem? Eltűnt a prokativitásom, legalább is elhalványult ahhoz képest, amilyen szinten volt. Lefordítva, nem vagyok képes mindig minden helyzetben kontrollálni a "válaszadásomat" az adott szituációra. Ez például abban nyilvánul meg, hogy nem tudom úgy kizárni a negatív körülményekre érkező negatív érzéseimet az elmémből, hogy ne legyenek a reakciómra hatással. Kint is volt sok problémám (főként magammal), de mikor baj volt, a feltöltődésre alkalmas helyeket kerestem és bőven akadt ilyen. Elég volt sétálnom egyet a gondozott parkok egyikében, vagy elég volt ha rám mosolygott egy eladó és beszélgetést kezdeményezett, elszállt belőlem a rossz érzés. Annak ellenére, hogy sokkal kevésbé hittem önmagamban, értékes emberként kezeltek, ember számba vettek. Az utcán sétálva és a tömegközlekedés során jól éreztem magam, ha tömeg is volt, senki nem lökött fel, nem tapostak el. Mindenki nyugodtan kivárta a sorát, előre engedték azt aki sietett. Egyszer sem kellett a mozgólépcsőn arra kérnem valakit , hogy álljon át a másik oldalra, segítve ezzel azok haladását, akik gyalogolni szeretnének fel vagy le.  Itthon folyamatos az elakadás, lökdösődés, puffogás, morgolódás. Egyszerűen nem tudnak az emberek kulturált módon viselkedni és közlekedni. 

Azért is húztam annyi ideig ezt a bejegyzést, mert nem szeretek negatív dolgokról írni, de egyszerűen ezek a tapasztalataim. Reggel és este, ebben a közegben utazom, a két időpont között pedig teljes munkaidőben dolgozom, olyan munkahelyen és munkakörben, amire szintén régóta vágytam, mégis jelenleg az a kérdés foglalkoztat leginkább,  hogy akarok-e itt élni? Akarom- e kitenni magamat ennek nap mint nap? Mi a megoldás? Hogyan erősítsem vissza magam? Hol, hogyan tudom olyan szintre tölteni magam, amit kint könnyedén elértem? 

Igyekszem a pozitív dolgokra koncentrálni, és nem foglalkozni azzal, ami negatívan befolyásolja a hangulatomat, de sokszor érzek egyfajta negatív értelemben vett "sok lúd disznót győz" szituációt. Itt túl sok a negatív hatás, ami örvényként szippantja ki belőlem az életörömöt.
Kint nagyon erős honvágy gyötört... a honvágy azonban visszafelé is működik... nem gondoltam, hogy az a másfél év ekkora hatással lesz az életemre.  Hiányoznak a tágas, tiszta természet közeli helyek. Hiányoznak a kedves, mosolygós emberek. Talán csak az ért meg most ebben igazán, aki szintén élt külföldön hosszabb ideig és vissza költözött végleg, vagy egy időre, és nem csak látogatóba jött pár hétre. Tényleg létezik ez a "sehova sem tartozom igazán" érzés, amit igyekszem magamnak átfordítani arra, hogy mindenhová tartozom... talán az én generációmnak ez a "feladat " jutott. Ha azt nézem, hogy a nagyszüleimnek háborút kellett túlélniük, az én helyzetem nem is rossz, de könnyűnek ez sem könnyű.

Szóval az alatt a lassan egy év alatt, amióta itthon vagyok újra, rakódtak a tapasztalatok. Most a nagy káosz ideje van, hogy a köd hamarosan felszállhasson az utam előtt, amelyen lépdelek majd tovább. Hogy merre visz az még érlelődik bennem.

Egy cikk ami kiverte a biztosítékom...

Bár tudatosan kerülöm az olyan írásokat amik negatív hangvételűek, néha még is "sikerül" belefutnom egy-egy cikkbe, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Ilyen írás a Frei Tamás hivatalos facebook oldalán megjelent bejegyzés is, amit most bemásolok ide és röviden és tömören reagálok rá:

Frei Tamás hivatalos fb oldaláról: ( a bejegyzéshez egy kép is megjelent amin egy idős házaspár látható ahogy a strandon a nyugágyon, hatalmas mosollyal az arcukon "henyélnek")

 "„Tolvaj generáció” – súlyos, sokakat sértő kifejezés ez, mégis egyre több európai országban bukkan fel.

A 2008 óta tartó gazdasági mélyrepülés felelőseinek keresése közben kezdték el használni, főleg Nyugaton. A „tolvaj generáció” kifejezés egyre mélyebben rágja bele magát a fiatalok tudatába.

Merthogy a tolvajok a mai 50 és 60 évesek. A már éppen nyugdíjasok, vagy akik pár év múlva azok lesznek. Ők lopták el a fiatalabb generációk, a mai 20-as, 30-as, és 40-es éveiket taposók jövőjét.
Elsőre furcsa, és talán nem is azonnal érthető a vád, de mind több és több országban gondolják végig, hogy van-e benne igazság. A lényege az, hogy a manapság nyugdíjba menőknek „mindenük megvolt”. A legszerencsésebb generáció, mert nem rázta meg az életüket sosem háború (hiszen már a második világháború után születtek), alapvetően ingyenes oktatás és remek egészségügy járt nekik, részük volt a nyugati ingatlan-áremelkedés sokakat meggazdagító buborékjában (olcsón vettek, és tőlük függetlenül sokszorosára nőtt a vagyonuk), ráadásul most még előttük áll a kényelmes életet biztosító nyugdíjas kor is.

Évtizedekig fognak a mai fiatalok hátán élősködni (így szól a vád), hiszen Nyugat-Európában 80 év fölötti az átlagéletkor, köszönhetően a remek egészségügyi ellátásnak. Ami ugye nekik még megadatott. Az ő életükben még nem kellett az ellátáson spórolni.

Ráadásul pont ez az a generáció, amelyik a 80-as évektől kezdődően, mert mindent akart, mert kapzsi volt, mert nem tudta, hogy hol a határ, tovább nyújtózkodott, mint ameddig a takarója ért. Adósságokba keveredett, sőt, választópolgárként eladósodásba kergette a kormányait is (hiszen mindet akartak). És persze a politikusok populista demagógiával engedtek is nekik.

Aminek aztán az lett a vége, amit most magunk körül tapasztalunk.

Ameddig csak előre látunk spórolás következik, megszorítások, elszegényedés.

Ez tehát tolvaj generáció, szól a nyugati fiatalság ítélete, mert ellopták a mostaniak jövőjét. Az új generációk lesznek kénytelenek utólag kigazdálkodni ennek a letűnt, békés aranykornak a túlköltekezését. Ezért aztán a mai fiatalok valószínűleg már sosem fogják megismerni, hogy milyen is az, amikor valakinek élete végéig van biztos állása. Hogy milyen lehetett az a kor, amikor csak a lumpenek (a lakosság 4-5 százaléka) félt attól, hogy elveszíti a munkahelyét. Amikor Nyugaton mindenki tudott pénzt keresni, aki dolgozni akart.

A mai nyugati fiatalok 25-30 százalékos munkanélküliséggel, már egyáltalán nem ingyenes oktatással és romló egészségüggyel szembesülnek. Dühösek, mert látják, hogy egyre csak nő a szakadék, hogy évről-évre rosszabb lesz, hogy a hátukon kell cipelniük az időseket, pedig épp a mai nyugdíjasok élték fel az ő jövőjüket is.

A nyugati lapokban egyre több írás szól arról, hogy a mai 20-asok nem Ibizára szeretnének eljutni, hanem időutazáson részt venni. Megtapasztalni, hogy milyen is lehetett az az európai élet és biztonság, amit elloptak tőlük a kapzsi idősek, akik előre felélték a következő húsz év összes megtakarítását.

Tolvaj generáció, akik helyett most majd évtizedekig kell gürcölni, és miattuk megszorítani."

Egyszerűen nem is értem, hogyan írhat le valaki ilyesmit? Így általánosítva...  én szégyenlem magam helyette, a szüleim generációja előtt!!! Ők neveltek fel bennünket... persze kit hogyan... de részemről igazságtalannak és bántónak érzem a leírtakat. Biztos van egy réteg, aki hasznot húzott annó abból a korszakból, de ne legyünk ennyire álszentek..., mintha a mi generációnk egy jelentős része nem pont ugyan ezt tenné!!! Sőt!!! Mikor születik egy olyan írás, ahol arról beszélünk, mi mit csinálunk rosszul, és mi mindent teszünk a pozitív változásért!? (mondjuk a blogom fő témája pont ez...  :D )

Amíg folyton másokat okolunk a jelenlegi helyzetünkért, amíg ahelyett, hogy előre tekintenénk és felelősséget vállalnánk a saját életünkért, boldogulásunkért hátrafele nézünk és a múltban akarunk élni , addíg semmi nem fog változni pozitív irányba....!!! Amíg ilyen cikkek születnek, pozitív építő jellegű írások helyett, addig az önsajnálat és a felelősség áthárításának bűzös mocsarában egyre méylebb mozdulatlanságba sűlyedünk.... ÉBRESZTŐ!!! Ha a múltban elkövetett hibákon rágódunk (ráadásul az egészet a SZÜLEINK!!!! generációjára akarjuk kenni) ahelyett, hogy építenénk a jobb és vágyott jövőnket a pozitív PÉLDÁT MUTATVA az utánunk érkező generációnak, addig majd ők is mutogathatnak visszafelé ránk! Jó lenne ha más nézőpontból szemlélnénk végre a helyzetünket, lehetőségeinket, életünket! Ha a kritizálás és a másokra való mutogatás helyett végre, mindenki tenne is azért hogy jobb legyen! 

Az én jövőmet egyedül én cseszhetem el nem a szüleim!!!!  Köszönöm, hogy felneveltek, támogattak, rengeteget dolgoztak azért , hogy nekem jó legyen. Persze ők is követtek el hibákat, de ki nem? Emberek vagyunk. Az akkori tudásuk szerint a lejobbat akarták nekem. Attól a pillanattól hogy nagykorúakká válunk, a mi kezünkbe kerül a felelősség! Dönthetünk úgy, hogy áthárítjuk másokra, folyton csak panaszkodunk, mindent elvárunk de tenni semmit nem teszünk, önsajnálatba merülve elcsesszük az értékes életünket, vagy dönthetünk, úgy hogy hálásak vagyunk mindenért, amit kaptunk, ha jó azért, ha negatív tapasztalat akkor a leckéért, azért amit megtanultunk belőle! 

Lépcsőfokok a boldog élethez- I.rész- Önértékeléstől az erőfeszítésig

Az Ausztráliában leélt időszak talán legnagyobb tanulsága számomra, hogy rájöttem, az ahogyan előtte éltem az életem, nem volt megfelelő a kitűzött céljaim eléréséhez és boldogságérzet állandósításához. Nem értettem, ha ennyire határozott céljaim vannak, miért nem valósulnak meg mégsem, ill. csak elenyésző mértékben. Leginkább elkeseredett és dühös voltam, önsajnálatba menekültem, mert nem láttam más kiutat. Beszűkült tudatállapotom következtében tehetetlennek éreztem magam. A célkitűzésig mindig eljutottam, de ott megtorpantam, nem tudtam merre és hogyan tovább, ezért folytattam az álmodozást, újabb és újabb célokat tűztem ki és mivel ezek nagy része nem valósult meg, egyre rosszabbul éreztem magam, egyre csalódottabb, erőtlenebb voltam. 

A legnagyobb dühöt az váltotta ki belőlem, mikor egy a munkájában sikeres ember megjegyezte, hogy az én adottságaimmal tehetségemmel, miért tartok még mindig itt, miért nem jutok előrébb? Volt olyan is aki egyszerűen élhetetlennek nevezett.

Negatív jelzőkkel illettek, ami méginkább negatív irányba terelte az önmagamról alkotott képem. Ilyenkor sosem volt erőm ahhoz, hogy igazi választ keressek a kérdésre. Helyette csak leírni tudtam mind azt, amit akkor éreztem ezzel kapcsolatban. Azt, hogy mennyire rosszul érzem magam és mennyire nem érzem magamban azt, hogy képes és alkalmas vagyok arra, hogy megtegyem ill meg merjem tenni a lpéseket, ami a siker eléréséhez szükségeltetik. De hát honnan is meríthettem volna mindehhez erőt, mikor épp a közelemben lévő emberek negatív kritikáján rágódtam? Ma már saját tapasztalataimból tudom, a legrosszabb, amit tehetsz azzal, akin segíteni szeretnél, ha rámutatsz a hibáira, ahelyett, hogy az erősségeire irányítanád az illető figyelmét ezzel fellelkesítve, felemelve őt. De a pozitív dolgokra való rámutatás is csak egy bizonyos szint felett képes az ember befogadni. A magyarázat igen egyszerű:

Nálam az első igazi áttörést az önmagamról alkotott képpel való szembesülés hozta. Amikor egy önismereti tesztet kitöltve ráébredtem mennyire negatív képet alkotok saját magamról, képességeimről és ez rávilágított arra, miért érzem ennyire rosszul magam a bőrömben annak ellenére, hogy a negatív megjegyzések mellett, rengeteg pozitív kritikát is kaptam kivűlről. Logikusan belegondolva, ha én csak ennyire tartom magam, mit várhatok másoktól? Hogyan is tudnám elfogadni mások dícséretét, szeretetét, közeledését, ha én magam nem szeretem és értékelem eléggé önmagam. Még kint az utolsó hónapokban végigrágtam magam a gyerekkoromon és az akkor ért befolyásoló tényezőkön, ami a negatív önértékelési szintemet eredményezte. Megkerestem azokat a pontokat amelyek visszatérően és sok ismétlést követően, beépültek a tudtomba vagy épp tudatalattimba ahonnan az idő során a részemé váltak.  Nem volt könnyű és fájdalommentes, de ez a folyamat rengeteget lendített rajtam. Hatalmas és szükségszerű lépés volt ez az elinduláshoz. De ez még továbbra is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a dologok az életemben kellő mértékben és tartósan változzanak.

Közel 8 hónapja érkeztem vissza Magyarországra és ez alatt az időszak alatt tisztult le bennem igazán, hogy miért kellett megtennem egy ekkora utat és megélnem mind azt, amin keresztül mentem lelkileg.

Rá kellett döbbennem , hogy ami az első lépcsőfokon működött a kövekezőn helytelen irányba terelheti a fejlődésemet. Az első lépcsőfoknál ugyan is helyes lépés volt önmagamban és a saját maamról alkotott képben keresni a továbblépés lehetőségét. A másodiknál ez a megoldóképlet átalakult. Innentől ugyan is már NEM én magam álltam a sikereim útjában, hiszen önmagamban rendeztem mindent. Ekkorra már azt is megtanultam, hogy a külső események sem hibásak. Értettem a teljes felelősségvállalás miben létét és jutalmát. És akkor egyértelművé vált a helytelen beidegződésieim, ahogy az érkező ingereket lereagálom, az egyetlen dolog, ami a továbblépést féken tartja bennem. Tehát az, ahogy a külső dolgokhoz viszonyulok . Az önmagamról alkotott kép a helyére került, most itt volt az idő, hogy a rajtam kívül álló dolgokhoz való viszonyomon is változtassak. A válaszadásaimmal és a saját magam áltam önmagamban generált negatív érzésekkel volt gond, avval ahogyan megközelítettem egy egy utamba kerülő akadályt, ahogyan reagáltam a felém érkező kihvásokra.  

Lassan kezdtem ráérezni, hogyan tudnám a problémákat megoldandó élvezetes feladatokként látni és kezelni. Immáron volt bennem elég önhit és energia ahhoz, hogy meglássam a következő lépcsőfokot és a tovább lépés kulcsát. Ez pedig nem más mint a CSELEKVÉS. 

 És itt ezen a ponton tisztul végképp le bennem az is, hogy nem lehet lépcsőfokokat ugrani-kihagyni... ha valaki nem járja végig , nem éli meg a teljes folyamatot, akkor ha meg is érti, de átültetni nem képes a saját életébe, mindennapjaiba. Tehát azok az emberek, akik egyből a cselekvést várták el tőlem nem látták vagy nem akarták látni, hogy még nem értem meg rá. Akkor még nem. Így a "segítségük" sokkal inkább negatív kiritikaként hatott, lassítva a fejlődésem folyamatát. (Az iskolában is sokszor megtapasztaltam ezt a folyamatot. )

Szóval itt van ez a cselekedni "dolog". Itt sokan megrekednek. Megrekednek mert ez összekapcsolódik egy érzéssel amit úgy hívnak: FÉLELEM. Félelem a visszautasítástól, a negatív visszajelzéstől, attól hogy nem vagyunk elég jók abban amit cselekednünk kéne. Ha meghalljuk a félelem szót egyből negatív érzések öntenek el bennünket. És itt van a hiba a gépezetben. Még félni is félünk! A félelmet egy nem kívánatos dologként kezeljük. Ez részben jól is van így, hiszen a félelem érzet a természetben a közelgő veszélyre hívja fel a figyelmünket. Funkciója, hogy megvédjen bennünket az esetleges rossztól. Csak hogy ez az érzés erőteljesen el tud uralkodni rajtunk, mígnem egészen képes átvenni a hatalmat tudatosságunk felett. Ettől a pontól nem mi irányítunk. Megáljt prancsolunk az összes fejlődésünket szolgáló kihívásnak, amelyhez cselekednünk kéne. Így szépen lassan a cselekvés fogalma is valami nem kívánt rosszá alakul át bennünk. Nézzünk csak körbe... nézzük meg (inkább ne :D ), hogy mit sugároz felénk a média? "Élj kényelemben, törekedj a biztonságra, NEM KELL FÉLNED HA.... és így tobább... Itt van ez és ez a termék, szolgáltatás ami "érted van", hogy te jobban érzezd magad. Neked nem kell tenned semmit csak vásárolni... Erre programozzuk az agyunkat. KOMFORTZÓNA. Azaz élj kényelemben, maradj a kis biztonságos burkodon belül akkor baj nem érhet...

Steve Chandler egyik könyvének köszönhetően a félelem és az erőfeszítés fogalmát és funkcióját is tökéletesen átértékeltem helyére tettem az életemben:

"A legnagyobb hazugság, amelyet az emberiség elhitetett önmagával az elmúlt ötven évben, nem más, mint hogy a siker lehetséges erőfeszítés nélkül; hogy az erőfeszítés csak valami felesleges rossz; hogy az erőfeszítés nem értékes sőt, olyasvalami, amit ha lehet el kell kerülni. Hogy csak megzavarja az ember nyugalmát. Hogy a kényelem "jár" nekünk, és csak egy ostoba barom pazarol valós energiát a mindennapi munkára."

Nézzünk körül, nézzünk magunkba... hány ember éli úgy mindennapjait, hogy igyekszik a legkisebb ellenállás felé törekedni.  De ez már a következő bejegyzés témája... :) Hamarosan folyt.köv.

Addig, ha van kedvetek hozzá, lenne egy egész apró feladat a számotokra. :) Ami nem is olyan könnyű mint elsőre hallatszik.... Csak a bátraknak ;) :
A poszt olvasását követően a legközelebb eső hétköznapotok reggelén, munkába menet próbáljatok végig mosolyogni és pozitívan gondolkodni. Nyomjátok el a kritizáló, puffogó, elégedetlenkedő, befordulni vágyó éneteket és ajándékozzatok meg valakit a mosolyotokkal, még akkor is ha nem fogadja (mert nem képes fogadni) Ha vesztek valamit mosolyogjatok az eladóra kívánjatok jó reggelt vagy szép napot! És írjátok le nekem vagy magatoknak:  Mit éreztetek a feladat végrehajtása közben? Mit tapasztaltatok, hogyan viszonyultak hozzátok?

Mosolyra fel! ;)


Fotók: Kolesza Edit (mobilképek)

24/ Hol a hiba a gépezetben? Már megint a felelősségvállalásról...

Photo: Edit Kolesza

Amit most kifejtek, más összefüggésben és részleteiben már többször megfogalmaztam, egyéb blogbejegyzéseim során, de nap mint nap tapasztalom, látom és olvasom a facebookos hozzászólásokból, hogy nem lehet elégszer elismételni a pozitív változást segítő lehetőségeket, és lerántani a leplet a hibás gondolkodásmódunkról, ami megnehezíti az előbbre jutást, a fejlődést egy szebb, boldogabb jövő irányába. 

Pár napja megoszotottam egy szép kezdeményezés hírét a blog fb-os oldalán. Röviden a lényege annyi volt, hogy külföldön működik egy rendszer, amiben előre kifizethetsz egy vagy több kávét, szendvicset stb. az adott étteremben, kávézóban, amit nem fogyasztasz el csak függőben hagyod, amit később az arra rászorulók kikérhetnek térítésmentesen.(*)

Persze a dolog azon túl, hogy meghatott, bennem is felvetett kérdéseket a bizalommal kapcsolatban. Vajon ez itthon is működne? Pár hete (még a szóban forgó kezdeményezés hírének olvasása előtt) egy idős néni vállig a szemetesben élelem után kutatott az Örsön a metróállomáson. Mikor megvettem a reggelim, neki is vettem egy croassant, nagyon hálás volt érte. :) Vajon, ha kifizettem volna az üzletben előre, akkor, ha valaki kéri, akkor odaadták volna neki? És nem élnének-e vissza a rendszerrel olyanok, akik nincsenek rászorulva igazán? Melbourne-ben pl. elképzelhetőnek tartom, hogy működőképes. Sajnos itthon a tapasztalataim alapján kevésbé, pedig annyira jó lenne ha működne... (de ez megakadályozott engem abban, hogy segítsek?- NEM :) ) A a blogbejegyzésem lényegét most nem is ezek a kérdések képezik, hanem a saját profilomon és a blog fb-os oldalán érkezett kommentek.

Photo: Edit Kolesza

Főként olyan reakciók érkeztek, amiben a kommentelők negatív tapasztalataikat sorolták, de szerencsére akadt olyan is, aki a hozzám hasonló sikeres segítségnyújtás örömeiről számolt be.

A legmélyebb nyomot bennem mégis egy negatív hozzászólás hagyta, amelyre ennek bejegyzésnek a megírására sarkallt.  A hozzászólás a következő volt:

"Sajnos A KÖVETKEZŐ 50 ÉVBEN A KÉPEN LÁTHATÓ ELFOGADÁS, EL SEM KÉPZELHETŐ. tOLERANCIÁRA REMÉNY SINCS, sőt,"

 Erre szeretnék most reagálni, hogy rávilágítsak arra, hol a hiba a gépezetben és a gondolkodásmódunkban.

A fent idézett gondolat, abban az esetben válik igazzá, ha az emberek gondolkozásmódja továbbra is így marad... ilyen pesszimistán tekintve a jövőbe. Mert megint kívülről várjuk a megoldást a változást... (majd egyszer valami folytán jóra fordulnak a dolgok???) 

Photo: Edit Kolesza

Én nem szeretném ennyire sötéten látni a következő ötven évet. A következő 50 év szólhatna arról is, hogy változtatunk a dolgokon pozitív irányba. Mert lássuk be, ezek a dolgok maguktól nem fognak megoldódni. Sokan (szerencsére egyre többen) munkálkodnak azon, hogy a dolgok pozitív fordulatot vegyenek. Bár itthon nehezebb, mert itt az emberek kevésbé nyitottabbak (még) és gyermekkoruktól ez a nyomasztó, pesszimista, panaszkodó, mindent sötéten látó közeg veszi őket körül. 

Még mindig abban a hitben élnek, hogy a megoldást kívülről kell várni.  És az egymásra mutogatás, a felelősség áthárítása másokra, majd megoldja a gondokat- majd feloldja a bennük lévő feszültséget, amit a negatív tapasztalatok okoznak. Ebben szocializálódnak. Valójában a negatív tapasztalataik mögé bújnak. Aztán jöhet megint a panaszkodás, hogy nincs változás, nem lettek boldogabbak stb... Persze hogy nem, hiszen ezzel ugyan azt a negatív hullámot generálják tovább.

És mindeközben igyekeznek magukkal és másokkal elhitetni, hogy: "Pedig ők annyi mindent megtettek, annyiszor hangsúlyozták habzó szájjal hogy mi a rossz... "

Ha ezeknek az embereknek sikerülne meglátniuk, hogy ezzel a hozzáállással mennyit ártanak SAJÁT MAGUKNAK!!! onnantól elindulhatna valami pozitív átváltozás. Ehez az kell, hogy az emberek ráébredjenek arra, hogy kivétel nélkül felelősséggel tartoznak a saját életükért, boldogságukért. Csak egy icuri picuri példa: Hogy megtapasztalják mennyivel vidámabban indul és telik a napjuk, ha mosolyogva közlekednek az utcán. Ez nem kerül pénzbe!!!!!! Ez egyedül csak is rajtunk múlik! Igen ez erőfeszítésbe kerül, ha épp nem vagyunk jó passzban, de minden erőfeszítéssel jár, ha el szeretnénk érni valamit az életben! És ez ugyan úgy öngerjesztő folyamat: ha rossz passzban vagy, de mosolygós emberek között pozitív közegben sétálsz a munkahelyedig, akaratlanul is rád ragad a vidámság és ez csak egy pici apró dolog azok közül amiken nagyon sok múlik!!! Egy mosolynak, egy kedves szónak vagy gesztusnak hihetetlen ereje van!

És a döntés MINDIG a Te kezedben van! Felelősséget vállalsz önmagadért és a (rossz-vagy jó) példamutatásból következően a gyermekeidért vagy sem? 

Vannak dolgok, amiket nem befolyásulhatunk az életünk során, de mindig a mi kezünkben a döntés, hogy azokra, hogyan reagálunk! Megbocsátjuk-e magunknak azokat a dolgokat amit hibásan megtettünk, vagy nem tettünk és tovább lépünk-e felelősséget vállalva azért, hogy változtassunk önmagunkon a hozzáállásunkon és ezáltal környezetünkön? 

Photo: Kolesza Edit

Te szeretnél egy jobb világban élni? Ha a válaszod igen: töröld ki az életedből mások és a körülmények kritizálását és azt az energiát fordítsd inkább arra, hogy segíts önmagadon és másokon, ha mással nem legalább egy mosollyal az utcán másokra, naponta :) És ne törődj azzal, hogy valaki esetleg nem mosolyog vissza, a változáshoz idő kell és sok mosolygós ember :)))

(*) "Egy barátommal betértünk egy kis kávéházba. Miközben leadtuk a rendelést, két vendég lépett be, és ment egyenesen a pénztárhoz.
„Öt kávét kérünk. Kettőt magunknak és hármat felfüggesztve.”
Kifizették a rendelést, fogták a két kávét és elhagyták a kávézót.
„Mi az a »felfüggesztett«?” – kérdeztem a barátomtól.
„Várj egy kicsit, és meglátod” – válaszolta.
Ismét bejött néhány ember.
Két lány kért egy-egy kávét, fizetett, majd távozott.
Ekkor három ügyvéd lépett be.
Kértek hét kávét. „Hármat saját részre és négyet felfüggesztve.”
Amíg azon töprengtem, mégis mire szolgálnak ezek a „felfüggesztett” kávék, élveztem a kellemes napos időjárást, és gyönyörködtem a kilátásban, ami a hangulatos térre nyílt.
Hirtelen egy kopott ruhákba öltözött, koldusnak látszó férfi lépett az üzletbe, és kedvesen a pincérhez fordult.
„Van egy felfüggesztett kávé a számomra?”
Ekkor megértettem.
A vendégek előre kifizetnek egy vagy több kávét a saját fogyasztásukon kívül, amelyet megkaphatnak azok, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy saját zsebükből vásároljanak maguknak egy meleg italt."

23/ Budapesti séta

Tegnap végre ismét a napocskáé volt a főszerep és kellemes sétálóidő kerekedett. Legyőzve lustaságomat a gépet is magammal cipeltem sőt elő is vettem bár nem túl gyakran :D Íme az eredmény:

22/ Learn languages/ tanulj nyelveket :)

Ismét egy kicsit az oktatásról és egy fantasztikus segédeszközről a Verblingről :)

 Én ismét belecsaptam a lecsóba rendesen :) Két hétre, újra visszaültem az iskolapadba :) 

Egy korábbi bejegyzésemben közzétettem, hogy van egy EU pályázat, melynek keretein belül 90 ezer forint értékű nyelvi vagy számítógépes képzésen lehet részt venni 10%-os önrész befizetésével. 

Mivel nagy az érdeklődés és az informatikai rendszerük nem igazán áll a helyzet magaslatán, nem egyszerű bekerülni, de megéri megpróbálni! (A Középmagyarországi régió kereteit sajnos egy időre már kimerítették így erről a területről, most nem lehet igénybe venni a támogatást.)

Nekem végre sikerült bejutnom egy 40 órás intenzív angol nyelvi képzésre az IH-ba. Két anyanyelvi tanár tanított felváltva és az egyikük véletlenül... pont Ausztrál :D 

Nagyon élveztem újra használni a már meglévő tudásom, bár az elején nagyon fura volt pár dolog. A végére jobb lett az órák hangulata, de először szembetűnő volt a különbség a "kinti" légkör és az itthoni között. Érezhetően kevésbé mernek kommunikálni azok, akik itthon tanulták a nyelvet, iskolai tanórák keretében és azok között, akik külföldön (is) tanultak. Utóbbiak, amely csoportba én is tartozom, sokkal bátrabban és fesztelenebbül kommunikálunk, nem okoz gyötrelmet megszólalni, nem félünk attól, hogy, ha valamit rosszul használunk, mondunk és talán nyitottabbak is vagyunk egymás felé.

Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, hogy kint megtapasztalhattam egy olyan tanulási módszert, amely feloldotta a bennem lévő gátlásokat, rossz érzéseket, amiket az itthoni helytelen oktatási rendszernek "köszönhetek". Ausztráliában ugyan is pozitív, támogató visszajelzéseken alapult az oktatás. Ahogy korábban is írtam már, külföldön az iskolában a tanárok arra kíváncsiak mi az amit tudsz, mi az amiben jó vagy és segítenek továbbfejleszteni a benned lévő képességeket. Ezzel szemben itthon, folyamatosan azt keresik, mi az, amit nem tudsz. Rád erőltetik, és a legtöbb esetben csak azt a megoldóképletet fogadják el, amit a tankönyvek írnak, ha másképp gondolkodsz, ne adj Isten még hatékonyabb módon oldod meg a feladatot, dicséret helyett azt éreztetik veled, hogy hülye vagy...nem gondolkodsz MEGFELELŐEN, ez az elavult gondolkodásmód, hihetetlen nagy gátlásokat képes felépíteni az emberben, és alapjaiban rombolja le a természetes vágyat a tanulás iránt. 

Azért választottam az IH-át mert a leírásuk alapján, az oktatási módszerük nagyon hasonlított a kinti módszerekhez és ezidáig nem is csalódtam :) Egy dolog zavart csupán, hogy bár az oktatás kizárólag angol nyelven folyik, nem tartatják be a tanárok szigorúan, hogy nem szólalhatunk meg magyarul az órán. Az anyanyelvi tanár értelem szerűen nem ért és nem beszél a nyelvünkön, viszont hagyja, hogy egymás között a diákok magyarul kérdezzenek és adjanak választ, ha nem értenek valamit...   azaz nem szoktatják rá az embert ezáltal arra, hogy megtanuljon az idegen nyelven kérdezni és körbeírás segítségével rávezetni a megoldásra a másikat. Pedig ez által is rengeteget lehet tanulni, fejlődni, nem beszélve arról, hogy idegen nyelvi környezetben sem lesz ott mindig valaki, aki az anyanyelveden kisegít... Az elején ez több energiát és figyelmet igényel, de hát azért vagyunk ott, hogy tanuljunk :) Nekem ráadásul, ha magyar beszédet hallok egyből átkapcsol az agyam, és nehéz hirtelen visszaváltani a más nyelven történő gondolkodásra. Számomra ez kicsit zavaró.

És akkor jöjjön egy tuti tipp azoknak, akik bele szeretnének kóstolni abba, milyen egy igazi élvezetes motiváló, csak idegennyelven történő óra, vagy szeretnék a kint megtanult módszerekkel folytatni a tanulást. Az internetnek hála, ugyan is nem kell kiköltözni a világ egy távoli pontjára ahhoz, hogy átélhesd, hogyan zajlik az oktatás jobb helyeken :) A "véletleneknek" köszönhetően rátaláltam ugyan is egy fantasztikus oldalra, ahol az angolon felül további nyelveken (német, spanyol, francia....) online nyelvleckéken lehet rész venni. A használata teljesen* ingyenes, csupán egy google + accountra-van szükség hozzá. 

Az alábbiakban igyekszem röviden bemutatni, hogyan működik a verbling :)

A rendszer nagyon hasonlatos a Skype-ra. A tanár és a diákok (szándékosan nem a hallgató kifejezést használtam!!!)  a google+ on keresztül a google hangout ingyenes videóchat-jét használják.

A tanulásnak több módja lehetséges. az összes órát felveszik és később bármikor vissza lehet nézni, ezáltal ha épp nincs a szintednek megfelelő online óra, akkor is tudsz tanulni a régebbi órák anyagait hallgatva.Vagy ha elég gyors vagy fel tudsz csatlakozni az épp online órák egyikére és aktívan részese lehetsz. Mikrofon és hangszóró elengedhetetlen kelléke az óráknak, webkamera használata opcionális. Én szeretem használni és szeretem látni az osztálytársakat, így az egész sokkal közvetlenebb, barátibb.  A teljesen ingyenes részhez azért került a * mert bár fizetni a szolgáltatásért nem kell, viszont adatokkal szolgálsz. Mivel rögzítik az órákat, bárki bármikor visszanézheti a "bénázásod" :D és itt azért megjegyezném, hogy mivel az órákon beszélgetés zajlik főleg a "beszéd gyakorlati" órákon, így magadról és véleményedről az adott témában információt szolgáltatsz. Ezért ajánlott okosan használni...
Az órák ideje alatt chatelhetsz a tanárral és az osztálytársakkal, de írhatsz privátban is, engem például  egy Indonéz srác kért meg hogy cseréljünk skype címet hogy óra után gyakorolhasson velem. Egy órán át beszélgettünk mindenféléről, kultúráról, vallásról, arról hogy a milyen különbségek vannak az országaink között stb. :)
És akkor jöjjön egy kicsit részletesebb, szemléltető bemutatás (a külalakért bocsi, nem volt sok időm rá hogy összerakjam :) ) :

A regisztráció után a kezdő felületünk:

Így szerezhetsz + helyfoglalásokat

a fő oldalon lejjebb görgetve megnézheted hogy milyen órák lesznek a következő időszakban. Ha valamelyik tetszik akár helyet is foglalhatsz rá magadnak csak kattints arra amelyik tetszik és a következő képen láthatod hogy hol tudsz foglalni, mellette pedig egy visszaszámlálót találsz a kezdésig.

Ha épp nem találsz kedvedre való órát vagy új vagy még az oldalon, nézz bele kedvedre a régebbi órákba, így pl megtalálhatod azt a tanárt is akitől szívesen tanulnál.

Hamarosan újabb hasznos segédeszközöket mutatok nektek, amint leteszteltem őket :D

21/ Kincsek

Múlt héten a városban járva egy utcai könyvárusnál nézelődtem, hátha találok valami nekem valót. Kérdeztem a könyvárust, hogy fotózással kapcsolatos könyvei szoktak-e lenni, azt válaszolta inkább albumok fordulnak elő, és előásott egy könyvet. Peredi Ágnes- Mókuskerék megállók címmel. 

A Helikon kiadásában megjelent könyv eredeti ára 4490 Forint volt, én mind összesen 300 !!! forintért jutottam hozzá. Tökéletes állapotban van, talán még senki nem lapozgatta végig. A könyvből kiderül, hogy a szerző, fotóriporter vagy fotóművész szeretett volna lenni, de a szakma zártsága és egy pályaválasztási szakember tanácsára, az újságírói pályát választotta, egy kis kitérő után a Népszabadságban írt gazdasági és energetikai cikkeivel vált ismerté. Persze a fotózás sem merült feledésbe, a szüleitől kapott használt Kijev fényképezőgép társaságában járta a világot. 

Ahogy írja: " ...úgy mászkáltam a világban mint egy álruhás királylány. Fotóztam bár fogalmam sem volt a technikáról..." 

"Figyelhettem a nagy átalakulást, iparágak, cégek, emberek összeomlását, csatározásait, cselvetéseket, és újjászületéseket. És járhattam a világot."

"Ha csak egy percre, egy órára is, de ránézhettem valamire, ami éppen elém került. Fotóztam kocsiból, repülőről, vonatból."

A 2005-ös kiadású, 111 képet tartalmazó könyv, 38 blokkra van osztva témakörönként, sok érdekes, informatív írással a világ megannyi részén élő emberekről, szokásokról, tájakról. Például a "Pénz és arany" részben, egy Szibériai olajmunkás aranyló mosolyát megörökítő képéhez kapcsolódóan megtudhatjuk, hogy a Hanti-Manysi Autonóm területen, egy Franciaországnyi mocsár alatt terül el, a világ egyik legnagyobb olajlelőhelye, ahol csak mínusz 50 foknál állnak le a munkával, és az aranyló fogsor magyarázata, hogy a szigorú szabályok évtizedeken át csak fogászati célra engedélyezték az arany vásárlását, ezért az emberek a szájukban őrizték a vagyonukat. 

Ez az album talán azért is tetszik annyira, mert felidézte bennem azt az időszakát az életemnek, mikor tinédzserként rendszeresen lexikonokat lapozgattam és olvasgattam, majd a bennük talált érdekes, vagy különleges "felfedezéseket" megosztottam a barátaimmal, mely rendszerint tartalmas, szórakoztató beszélgetéseket eredményeztek. Volt szó biológiáról, csillagászatról, ezoteriáról, egyik alkalommal például, próbáltuk megfejteni a bermudaháromszög rejtélyét, és a fantáziánknak csak az ebédidő vagy a vacsoraidő szabott határt. :)

Szóval érdemes az utcai könyvárusoknál is keresgélni, mert az ember könnyen bukkanhat kincsekre. Olyanokra amik, tanulmáyozása nem csak szórakoztató, de emelett sokat tanulhatunk belőle.  :)

20/ Itt a TAVASZ!!! :)

The spring is here ;)

Hogy őszinte legyek én már nagyon várom, ugyan is kora tavaszból érkeztem vissza az őszbe és most megint tél... már nagyon hiányzik a finom melengető napsütés és a virágok színei, illata. Ausztráliában télen is rengeteg növény zöldell és borul virágba folyamatosan. Elszoktam ettől a szürke egyhangúságtól... de ma felfedeztem a kertben a tavasz hírnökét :)))) és a napsugár visszavonhatatlanul bköltözött a szívembe :))) már csak "pár hét" :D és itt a jó idő :)
Ti is várjátok a tavaszt?

19/Te mire vársz még?

Örökös várakozásban élünk, miközben elfolyik az életünk a semmibe. Várjuk, hogy a körülmények jobbá váljanak. Az ideális pillanatot keressük ahhoz, hogy megmozduljunk, pedig az összes pillanat ideális! Ez is épp MOST... csak meg kell ragadni, csak lépni kell előre. Tenni valamit.

A lehetőségekre várunk, miközben a lehetőség itt van az orrunk előtt az ADOTT PILLANATBAN. Megfigyeltem, hogy az igazán jó lehetőségek, találkozások, történések, mindig akkor "érkeznek" az életembe, amikor épp cselekvésben- mozgásban vagyok. Ha csak ülök és várok, nemigen történik semmi. Legfeljebb annyi, hogy egyre kedvetlenebbé és negatívabbá válok, egyre nagyobb frusztrációt érzek a tétlenségben.

Legtöbben kifogás-gyárat működtetünk, amiből futószalagon érkeznek a különféle magyarázatok és miértek.  Miért teszünk vagy nem teszünk meg dolgokat. Ilyen kifogás például a: túl idős vagyok, túl fiatal vagyok, túl sovány vagy túl kövér, túl magas vagy alacsony, túl okos vagy túl kevés egy bizonyos dologhoz. Most esik a hó. Áhhh rengeteg dolgom van, nem érek rá...miközben órákat töltünk a számítógép előtt ülve a facebook-ot böngészve vagy tv-ét bámulva.

Ébresztő! Ettől nem fogod jobban érezni magad, nem leszel kevésbé magányos, nem fogsz lefogyni, sőt boldogabbá sem válsz.

A felsoroltak mind, összefüggésben állnak lelki állapotunk és önértékelésünk minőségével. A félelmet és/vagy a lustaságot a legnehezebb legyőzni.

Ha rajta kapom magam, hogy beindítottam a gyáram gépezeteit és felismerem a tipikus kifogásokat, ilyenkor már tudom, hogy baj van, hogy nem foglalkozom eleget saját magammal és nem fejlesztem kellően magam az utóbbi időben. Nem koncentrálok kellőképp a vágyaim és céljaim elérésére. Elmerülök a cselekvéstelenség mélyülő mocsarában.

Minnél tovább hagyjuk magunkat csúszni a leejtőn annál gyorsabban zuhanunk és egyre nehezebbnek érezzük a megállást és azt, hogy pozitív irányban maradva folytassuk a menetelést felfelé. A közérzetünk is romlik. Nehezebben viseljük a stresszes helyzeteket és, ha nem vigyázunk újra az önsajnálat és letörtség lesz úrrá mindennapjainkon.

Sokan tapasztaljuk az egyszer fenn- másszor lenn hullámzását, pedig hosszú távon is fent lehet maradni, fent lehet tartani a pozitív élet érzést. Ha figyelünk önmagunkra és vagyunk elég fontosak önmagunk számára ahhoz, hogy cselekedjünk. Ha képesek vagyunk átlépni saját magunk állttal felállított korlátainkon és felülkerekedünk a félelmeinken. A kudarctól való félelmeinken. Ha kellőképp bízunk saját magunkban és abban, hogy ha cselekszünk az előrébb visz, még ha látszólag valami nem is úgy sikerül, ahogy azt terveztük, hinnünk kell abban, hogy ez is a céljainkhoz vitt közelebb. Nincs annál rosszabb érzés, mikor nem történik semmi.

Sok kedves pozitív visszajelzést kaptam privátban a blogot és a benne leírt gondolataimat illetően. Szeretném, ha ez a kommunikáció két oldalúvá válna és ti is megírnátok, akár kommentben, akár privátban a tapasztalataitokat, élményeiteket, kérdéseiteket.

Ti mivel tartjátok magatokat mozgásban? Mit tesztek azért, hogy valóra váltsátok az elképzeléseiteket, álmaitokat?

18/ Ajánló

foto:Kolesza Edit

A legfontosabb az életben Te Magad vagy! Akkor, ha rendben vagy önmagaddal, akkor minden működik körülötted. Könnyebben tudod megoldani a feladatokat, leküzdeni az akadályokat.
Az alatt a kicsit több mint két hónap alatt, mióta ismét Magyarországon élek még inkább érzem az önfejlesztés fontosságát a mindenapokban. Az itthoni, sokszor lehúzó környezetben nehezebben tartható fent a pozitív gondolkodás és pozitív hozzáállás a dolgokhoz, ha ezen nem dolgozunk keményen nap mint nap.
Nekem rengeteget segítettek az e a témában írt könyvek, tréningek, konferenciák, előadások, és hanganyagok. Szeretném figyelmetekbe ajánlani a Guruló Egyetemet, ahol többek között, Brian Tracy, (a nagy sikerű Főnix szeminárium szerzője) legújabb hanganyagait végre magyar nyelven is be tudjátok szerezni. Mosolyra fel! ;)