17/ Ajándék

Ma egy csodás ajándékot kaptam Ausztráliából. Párszor fotóztam a Melbournei Magyar közösség rendezvényein, többek között, mieőtt haza jöttem az Oktber 23 -ai ünnepségen is. Egy kedves bácsi megkért, hogy készítsek róla pár képet, miközben verset olvas fel. Így is lett. Köszönet képpen megosztotta velem már pár versét, Karácsonyra is küldött nekem egy újat. Megmelengette a szívem :)  Imádom a munkám :)

ÜNNEPEK ÜNNEPE

Oly jó okból lett a Karácsony,

Hogy az ember még csodát lásson.

No, azért is , hogy tudjuk meg végre,

S jó céllal nézzünk fel az égre.

Azért is van még Karácsony,

Hogy az Ég Ura meg is váltson.

Így tanítsa meg az embereket,

Hogy megmenthetik a lelkeiket.

Ne csak a kincset gyűjtögessék!

Isten helyett ne magukat dicsértessék,

Amíg megérkezik a végső vég

És ropogva szűnik meg az Ég.

Amint nézem és látom e világot

Jól értem, amit megvizsgálok,

Amit hallok, érzek és vélek;

Mind korunk jelei, nem a végzet.

Ha célunk jó, ép és igaz a létünk,

Csak szent ünnep a jó minékünk.

Élet Király a mi vendégünk,

Királyok Királya, kit követünk.

A Karácsony az Ő nagy napja,

Hol a vendég az Urak Ura.

Ünnepünk a Szent Karácsony,

Hogy vak is szeretetet lásson.

Antal Péter

Melbourne, Október 2012

16/ Ünnepi készülődés

Még a pakolászás, selejtezés közben előkerült a nagy dekorálós ládám, mindenféle kincsekkel tele :) Ezzel együtt a kedvem is megjött arra, hogy készítsek valamit az Ünnepekre. Egy ismerősöm a Facebookon létrehozta  a Creative woman oldalt ahová különböző dekorációs és "csináld magad" ötleteket gyűjt össze.

Forrás: Creative Woman

A sok szuper dolog közül a képen látható nagyon egyszerű és aránylag olcsón kivitelezhető mécsestartó ragadott meg leginkánbb. Több mint valószínű, hogy ezt az egyszerűbb változatot is el fogom készíteni, de mivel tobozom nem volt és előkerült egy használaton kívüli gömb akvárium kicsit átalakítottam az elképzelést és elkészítettem a sajátomat. kartonból, vonalzó segítségével rajzolt fenyőfa formákat vágtam ki, az akváriumba szórt homokba helyztem őket, betettem egy mácsestartó tányért, egy teamécsést, egy fenyő alakú gyertyát és beszúrtam pár szárított fátyolvirágot, amit annó még egy tavaszi csokorból tettem el. Most cuki havas borkroknak tűnnek :), hogy kicsit színesítsem pár hópihe alakú piros filcet használtam. Ha ti is kedvet kaptatok a barkácsoláshoz, csináld magad dekoráláshoz akkor a fenti linken sok szép dolgot találtok! :)

15/A SZERETET ünnepéről és persze Boldog Mikit :)

Boldog Mikulást mindenkinek! :)

Ausztráliában kicsit más hangulata van az ünnepeknek. 

Számomra a tavalyi Karácsony mintha nem is lett volna. Az egész város gyönyörűen fel volt díszítve, az időjárás is fantasztikus volt, de mégsem éreztem azt a meleg hangulatot, amit itthon. A családomtól, szeretteimtől távol ünnepelni, olyan semmilyen. Íme néhány fotó A múlt évi hangulatból és arról miről szól és szólhatna ez a pár nap.

Sokak számára az ünnepek nem jelentenek mást csak anyagi kiadást, terhet, idegeskedést. Belegondoltatok már minek örülnétek a legjobban Karácsonyi ajándékként?

Én tavaly az óceánparton a homokban ülve, az értékes együtt töltött időt, szeretet teljes légkört, a szent esti vacsorát a szüleimmel, a közös családi ebédeket, anyukám finom főztjét hiányoltam a leginkább. Azt, hogy átölelhessem a szeretteimet és velük lehessek. Ezek a dolgok maradnak meg, a szép emlékek, a közösen, szeretetben, vidámságban eltöltött idő teszi az embert boldoggá.

Sokan háborognak azon, hogy tönkre teszik az ünnepet azzal, hogy már hónapokkal előtte feldíszítik az áruházakat és a boltok kirakatait, vásárlásra ösztönzik az embereket. Bosszankodással egyetlen embernek ártasz: saját magadnak. 

Ez ismét egy olyan dolog, amin változtatni nem tudsz, tehát a megoldás az, ha a hozzáállásodon változtatsz. A benned lévő negatív érzések fokozása helyett, inkább gyönyörködj a dekorációban, esetleg meríts ötletet a saját otthonotok feldíszítéséhez.

Csak azért, mert a boltok termékeket, szolgáltatásokat kínálnak, nem jelenti azt, hogy bárkit kényszerítenének a vásárlásra. Ha valaki azért vesz meg egy terméket, mert szüksége van rá, mert megkönnyíti a mindennapjait, mert rövid vagy hosszú távon örömöt okoz a számára azzal semmi gond nincs. Probléma csak is akkor van, ha valaki kizárólag azért vásárol, hogy a hiány érzetét, szeretet éhségét csökkentse, pótolja. Ez esetben ugyan is ennek elég hamar csalódottság érzése lesz a vége. 

Itt ennél a pontnál mindenki magába is nézhet egy kicsit a karácsonyi ajándékozási szokásait tekintve... A saját személyi szintjén mit tesz ennek elkerülése és jobbá tétele érdekében?

Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy ne lepd meg a szeretteidet valamivel ha szeretnéd, de miért kell ehhez Karácsony miért kell ezt a SZERETET ünnepéhez láncolni? Az ajándékozás kényszerének érzésével nem értek egyet. Én speciel idén minden családtagomtól, barátomtól azt kérem, hogy azt az időt, energiát vagy pénzt, amit az ajándékomra fordítanának, fordítsák önmagukra. Azt az időt töltsék valami számukra örömet okozó dologgal vagy azon a pénzen lepjék meg saját magukat valamivel. :) esetleg segítsenek egy rászorulón. Jó esetben azt ajándékozod meg, akit szeretsz, kedvelsz. Ha pedig szeretsz vagy kedvelsz valakit azt szeretnéd, ha az a másik ember boldog lenne. Nekem idén ezzel tudjátok a legnagyobb örömöt okozni. :) 

A legértékesebb dolog az együtt töltött minőségi idő. Minőségi idő= az az idő intervallum, amit a szeretteiddel úgy töltesz el, hogy rájuk fókuszálsz. Azaz nem azt jelenti, hogy otthon ültök és egy szobában bámuljátok a televíziót! Hanem aktívan együtt töltitek el az időt pl: beszélgetve csak egymásra odafigyelve, vagy közös élményeket gyűjtve egy kirándulás, séta során... stb...

trombitáló, táncoló karácsonyfa :)

 

14/ Ki a bolond? -Metrós kalandok :)

Tegnap a Moszkva tér felé metróztam (régi-új nevén Széll Kálmán tér) és felszállt a szerelvényre egy bolond. Velem szemben állt meg és puszit dobott nekem :D majd megjegyezte, hogy kis aranyos vagyok, később történeteket mesélt "a nagyérdemű közönségnek" arról, hogy a cicák uralják a bolygót és a Kossuth Téren vigyázni kell velük, mert szigorúan büntetnek.
Nekem ez az ember, bizony mosolyt csalt az arcomra és a jó kedélye vidámsága még inkább feltöltött. Nem bántott ő senkit, az emberek még is fintorogva lenézően bámulták vagy elfordultak , elhúzódtak mellőle, néhányan, nemes egyszerűséggel lehülyézték.
Így utaztunk több megállón keresztül. Néztem az emberek arcát, fásultságát, rosszkedvét. Mindenki a környezetünkben, mogorva, savanyú arccal meredt maga elé vagy lenézően, esetleg irigykedve bámulta a többi ember milyen ruhát visel, hogy néz ki. Ettől a méregetéstől például kint teljesen elszoktam. Melbournei blogomban már írtam, hogy annyira felszabadító érzés volt úgy felszállni egy közlekedési eszközre hogy nem egy szúrós tekintetű kontroll csoportba lépsz be hanem normális, kedves mosolygós emberek közé, akik nem az alapján ítélnek meg, hogy mit viselsz, hanem, hogy ki vagy.
Vissza kanyarodva az eredeti témához, néztem a bolondra, aki kedves mosollyal az arcán vidáman mesélt és kommunikált és néztem egy időben a körülöttünk lévő többi arcot... a kontraszt elég nagy volt... akaratlanul is felmerült bennem egy kérdés: Most akkor ki is a bolond? :)

13/Mi hasznom van nekem ebből?

"A sikeres emberek mindig keresik a lehetőséget arra, hogy másoknak segítsenek. A sikertelenek, mindig azt kérdezik 'Mi hasznom van nekem ebből?"/ Brian Tracy

A Magyar ember alapvetően negatívan gondolkodik, vagy egyáltalán nem is gondolkodik azon, hogyan lehetne jobb, mert annyira be van fordulva attól, hogy folyton a negatív dolgokat erősíti, ismételgeti, várja el a másik embertől. 

A legjobb példa erre a közértben való sorban állás vagy várakozás a buszra, villamosra. Rettentő nagy kontrasztot látok ebben külföldön és itt. Mikor hazaérkeztem és először mentem el vásárolni megdöbbentett az emberek viselkedése. 

Tegnap bevásárláskor a pénztárnál várakozva figyeltem a körülöttem sorban állók arcát és megnyilvánulásait. Az emberek egytől egyig mogorvák, legtöbbször ingerültek, idegesek, türelmetlenek voltak. Az alatt a (nem több, mint) 6-7 perc alatt, amíg várakoztak, olyan szinten felhúzták idegileg magukat és egymást, hogy nem akartam hinni a szememnek. Furcsa volt a bennem lévő nyugodtságra felfigyelni eközben, hogy ilyen dolgok mennyire nem képesek már hatni rám negatívan. (régebben ezek a dolgok hatottak rám és én is átvettem ezeket a viselkedés formákat, rossz érzéseket generálva magamban és ezáltal a külvilágban) 

Mögöttem egy idősebb néni többször "jelét adta" annak, hogy nagyon siet, de nem kéréssel hanem lökdösődéssel. Reagálhattam volna úgy, mint a legtöbb ember, és személyes sértésnek vehettem volna, hogy "nem bír magával az öreglány" :D , de ehelyett kedves és őszinte mosollyal kérdeztem meg tőle, hogy siet-e valahová, majd magam elé engedtem a sorban. (néha még magamon is elcsodálkozom, milyen hatalmas átalakulás ment bennem végig másfél év alatt, mert a múltban is illedelmesen viselkedtem, a szüleim belém nevelték, de nem tudtam higgadt vagy nyugodt maradni, ez pedig ma már egyértelműen tudom, a negatív hozzáállásomnak "köszönhettem") A nénike megköszönte a gesztusom, és itt jött a másik megdöbbentő dolog, mikor avval szembesülök, hogy az emberek annyira elszoktak a kedvességtől, hogy zavarba jönnek tőle, nem tudják kezelni. Sokan megköszönni sem képesek, vagy elutasítóak a kedvességgel szemben, mert paranoiásként, valami rosszat sejtenek mögötte.  

Szinte hallom magamban az erre adott választ kifogást, -DE HÁT ez azért van így, mert sok negatív tapasztalata van az embereknek. 

Én erről azt gondolom, hogy óriási veszteség a negatív tapasztalatainkra alapozni az életünket és élet vitelünket. 

Nézzük meg, mi történik, ha ezt tesszük: Mi magunk is negatívvá válunk, amivel más emberekben is negatívitást keltünk, azaz egy negatív spirált hozunk létre magunk körül és önmagunkban egyaránt. Majd helytelenül bezárkózunk félve a támadásoktól és negatív hatásoktól. Falat húzunk magunk köré, vagy zörgő csörgő páncélt hordunk, a legtöbben süni módjára gömbölyödnek össze és szegezik a tüskéiket bárkire, aki közeledni próbál. Csak hogy a saját negatívitásunkból nem tudunk szabadulni. Azokkal a tüskékkel önmagunkat is megsebezzük. Mi generáljuk vagy erősítjük tovább a kívülről érkező rossz érzést magunkban. És itt jó, ha feltesszük a kérdést: Ezzel kinek ártunk a legjobban? - egyértelműen ÖNMAGUNKNAK! 

Nem a másiknak, aki fél perc múlva már egy másik negatív dolgon rágja magát, vagy nem annak, aki kedves próbált lenni velünk, hanem főként vagy kizárólag saját magunknak.

Ehhez szorosan kapcsolódik egy másik téma kör is, a vágyaink és céljaink teljesülése, elérése vagy épp a lehetőségeink elszalasztása. Én most már minden emberben a jót igyekszem megkeresni, meglátni és arra számítok (azt várom el a másiktól, a helyzettől), hogy valami jó fog történni velem. Ezért könnyen tudok KEDVES és NYITOTT lenni! Régebben, ha valaki ezt mondta nekem nem értettem, hogy lehetnék nyitott, ha folyton támadások érnek? A titok megint csak a pozitív hozzáállásban keresendő és az általam oly sokszor hangoztatott felelősség vállalásban, ami megerősíti önértékelésünket s megalapozza szilárd önbizalmunkat és megingathatatlanná varázsol bennünket önmagunkkal és értékességünkkel kapcsolatban. Mert ha képes vagyok szeretni önmagam, egyértelmű, hogy csak jót kívánok magamnak. És ha ezt tartom szem előtt, nem hagyom, hogy hatással legyenek rám a támadások, érzékelem, hallom, látom, de nem veszem fel, mert nem az enyém. Nem rólam szól. Ez arról az emberről szól aki támad. Rád vetíti a saját problémáit. Mások is, minden ember legbelül hatalmas értéket képvisel, csak vannak, akik még nem békültek ki saját magukkal, nem értékelik magukat helyesen és pozitívan és ezért az adott pillanatban még nem képesek helyesen reagálni vagy cselekedni csak a saját szintjükön a saját érzéseikből kiindulva.

Minden ember értékes! Sosem tudhatod, ki a másik, aki melletted, előtted vagy mögötted áll a sorban. Hiszek abban (mert számtalanszor bebizonyosodott már az életem során), hogy mindenki, akivel kapcsolatba kerülünk, akit mellénk "sodor" az élet , mindenki kivétel nélkül a fejlődésünket és céljaink elérését szolgálja = értékes ember a számunkra. Lehet, hogy az aki előtted vagy mögötted áll, épp a legjobb abban a szakmában pozícióban, amire épp alkalmazottat keresel, vagy épp fordítva lehet hogy te találnál könnyebben olyan munkahelyet amilyet keresel. Az is lehet hogy közös az érdeklődési körötök és barátság alakulhatna ki, vagy épp taníthatna neked valamit, ami az előrébb lépésedet szolgálná. Lehet hogy olyan információhoz jutnál, ami segítene elkerülni, hogy valamiben hibát kövess el, és még sorolhatnám. 

De ha ettől mind eltekintek és csak simán felteszem a kérdést ismét: Te milyen légkörben szeretnél vásárolni? Szeretnéd, ha pozitív mosolygós, nyugodt, kedves , segítőkész emberek vennének körül? Kevés olyan mazochistával találkozni, aki teljes őszinteséggel azt feleli erre, hogy - Nem.(én egyel sem találkoztam) 

A legtöbb ember már olyan szinten van, hogy annyira magába zárkózott, körül sem néz. Ezzel nem csak a rossz dolgokat, de egyúttal a rá váró pozitív dolgokat, lehetőségeket, csodákat zárja ki az életéből.

Tehát csak egyszerűen át kell fordítani a negativitást, pozitivitásba. Ugyan is a fent említett mondat felolvasható negatívan és pozitívan is. Mindenki szabadon választhat, hogy rosszul akarja-e magát érezni vagy boldog szeretne lenni.

Ahogy Ghandi modja:  "Nekünk kell a változássá lennünk, amit a világban látni akarunk."

:)

12/ "Minek jöttél haza?"

Jó páran szegezik nekem a kérdést:

- "Minek jöttél haza? "

-"Én a helyedben nem jönnék haza ebbe a posványba" 

-"ez kis szemétdomb könnyű pl hírnevet szerezni, de pénzt keresni azt nem nagyon lehet"

 (Hogy csak párat említsek)

 Ezekről a dolgokról már írtam régebbi bejegyzésekben, de most leírom ehhez kapcsolódóan is a válaszom és véleményem.

Mert a válasz nagyon egyszerű: Azért, hogy itthon legyek :) 

"Egy hajóban evezünk"/ St Kilda beach, Ausztrália,

Dönthettem volna másképp is, de én ezt akartam. A döntés ugyan is mindig a mi kezünkben van. Ahogy a 10-es bejegyzésben is írtam, te döntöd el a fejed a homokban dugod, és szidod azokat akik seggberúgnak, annak ellenére hogy kitetted a táblát: "itt a seggem azt csinálsz vele amit akarsz"- vagy megrázod magad és kezedbe veszed az irányítását az életednek. 

Hagyod, hogy mások irányítsanak vagy te irányítod az életed?

Ezek az emberek, akik ezt a kérdést szegezik nekem, egyértelműen és saját bevallásuk szerint is elégedetlenek a jelenlegi helyzetükkel. 

Visszakérdeznék: 

-Ti miért vagytok még itt? 

-Vagy ti miért jöttetek haza, ha már éltetek máshol és annyival jobb és könnyebb volt?

Én nem így terveztem. Csak nyáron szerettem volna hazajönni és egyelőre csak látogatóba, de ahogy már régebben leírtam az élet másként hozta. Megváltoztak bizonyos körülmények, amikre nem vagyok hatással, = amiken nem tudok változtatni. Tudom, hogy sokak számára érthetetlen, de ahelyett, hogy ezen keseregnék, előre nézek és megpróbálom kihozni a maximumot a helyzetből. Tele vagyok lelkesedéssel és életkedvvel.  A barátaim ennek örülnek, támogatnak és az a visszajelzés felőlük, hogy örülnek, hogy itt vagyok, mert őket is feltölti ez, és nekik is segít pozitívabban látni a dolgokat.

St Kilda Beach, Ausztrália

Ahogy már írtam a fő oka annak, hogy itt vagyok az, hogy egy közeli hozzátartozóm mellett szeretnék most lenni, emellett persze rettentően hiányzott a családom és a barátaim.

Nem kesergek, mert szeretem magam annyira, hogy nem okozok magamnak rosszat, ugyan is pont erre világított rá a kinti élet. Hogy a kesergés, nyafogás, negatív hozzáállás nem visz előrébb, helyette ólom súlyként nehezedik az emberre. 

Kinek kell egy kibaszott hatalmas púp a hátára? :D De most komolyan??? 

Hány ember cipeli mégis.(???)

Amit nem értenek ezek az emberek, hogy én nem bánom azt hogy most itthon vagyok!  Azt nem mondtam egy szóval sem, hogy könnyű (legfőképp a negatív lehúzó emberek miatt)! De ahogy már írtam, az élet sehol sem az! Azt feltételezik, hogy én az itt léttől szenvedek vagy szenvedni fogok, mert ők szenvednek és ezért nehéz megérteni, hogy én örülök, hogy most itthon lehetek. Kísérjétek figyelemmel a blogom, írok ugyan is a kint szerzett tapasztalataimról, érzéseimről és a változásomat követően szerzett itthoni tapasztalatokról.

Problémák (-) = megoldandó feladatok(+) MINDENHOL vannak! Az élet kihívásokkal teli bárhol élsz. Szerintem a különbség abban rejlik a sikeres és sikertelen - elégedett és elégedetlen emberek között, hogy ugyan ahhoz a helyzethez, hogyan közelítenek. Megoldhatatlan problémaként vagy megoldásra váró feladatként. Az a bizonyos pohár félig üres vagy félig teli? Hogy azon, amin  tudjuk, nem vagyunk képesek változtatni, engedjük, hogy negatív hatással legyen ránk és kifogásként menekülő útvonalként használjuk életünkben, vagy elfogadjuk, hogy igen, ez van, és megtaláljuk a megoldást, hogyan lehet könnyebb, jobb. Esetleg mi az amit ennek köszönhetően fogok megtanulni?

Split Point, Victoria, Ausztrália

Tudok pár emberről a környezetemben, akik voltak hosszabb távon külföldön, vagy gyakran járnak ki és áradoznak arról, kint mennyire mások az emberek, mennyire kedvesek, elfogadóak egymással, türelmesek, mosolygósak és hogy ez mennyire jó. De hazajönnek és ugyan úgy kritizálnak, lenézőek, és szidják a másikat, mint mielőtt kimentek.
Helyettünk ezen nem fog változtatni senki? Szar ügy, de nekünk kell kő kemény munka árán változást hozni, mert attól, hogy szidjuk a kialakult helyzetet, nem hogy nem fog változni semmi, de továbbra s fenntartjuk azt.


Ti milyen légkörben szeretnétek élni? Milyen légkörben szeretnétek, ha a gyerekeitek felnőnének?
Sokaknak erre az a válaszuk, hogy "DE hát én kevés vagyok ehhez", vagy " a másik sem kedves, akkor én miért legyek az?"
Pedig elég lenne, ha mindenki csak saját magával és környezetével foglalkozna. Egy kedves szó valakihez naponta, egy mosoly egy idegenre és sorolhatnám... EZEK MIND INGYEN VANNAK, DE A LEGÉRTÉKESEBB DOLGOK A VILÁGON!

11/ Bűntudat keltés...

Pár hete érkeztem vissza és következetesen továbbra is kerülöm a híreket, nem olvasok újságot, évek óta nem nézek tévét, már rádiót sem hallgatok. Igyekszem a negatív azaz romboló dolgokat kiiktatni az életemből, hiszen ezek nem visznek előrébb, pont ellenkezőleg. 

Épp ezért nem kívánom destruktív kritikával illetni az alábbi két videót sem, melyet két ismerős osztott meg velem. Annyit fűznék csak hozzá, hogy egy valami tisztán látszik:
(Mindkét videó a kivándorálsra reflektál)

Az első videónál, azok akik ezt a propagandát létrehozták, tökéletesen elferdítik a valóságot azzal, hogy a dolgok felét mutatják csak be! Csak azt a részét tárják elénk, ami egyébként valóbban igaz, sőt ennél sokkal szívbe markolóbb is tud lenni, az elszakadás, a barátok és a család hiánya, honvágy, kötődés. A dolog úgy lenne fair, ha a másik oldalát is megmutatnák. A kalandot, nyitást a világ felé, az új élményeket, barátokat, fejlődést. (amit például a saját megélt tapasztalataim alapján én és rajtam kívül még sok külföldön élő blogger megoszt. Ami a leghitelesebb forrást jelenti.) 

Nem vagyok ugyan is egyedül azzal, hogy életem legjobb döntését hoztam, mikor bátran elköltöztem egy számomra addig idegen helyre, kultúrkörbe és próbára tettem képességeim, ahol rengeteget tanultam és fejlődtem, ahonnan sokkal egészségesebben, magabiztosabban, nyitottabban és boldogabban tértem vissza. És azok a barátaim akiket itt hagytam majd másfél évre, mind támogattak ebben (pont azért mert a barátaim és szeretnek!) és mind nagyon vártak haza és mind nagyon örül annak, hogy pozitív irányba változtam és ezután még erősebb és harmonikusabb baráti kapcsolat köt össze minket. Mielőtt kiköltöztem tele voltam kételyekkel, zárkózott és sértődékeny voltam, mert nem volt elég erős az önbecsülésem (hozzá teszem a hasonló hozzáállás miatt, mint amit a videó mondanivalója közvetít a fiatalok számára BŰNTUDAT KELTÉS= te szemét, hogy mered itt hagyni a barátaidat a hazádat azért hogy megvalósítsd önmagad? Persze arról már nem esik szó, hogy ha valaki próbára teszi magát és az út során rengeteg mindenen átmegy lelkileg, megtapasztal valami mást, valami nehezebbet és valami jobbat és visszatér ezzel a tapasztalattal úgy, hogy sokkal magabiztosabb, hogy bízik önmagában, hogy tudja értékelni és szeretni önmagát, akkor másokat a barátait is jobban képes értékelni és szeretni. 

A helyzet az hogy szerencsére engem ezzel már nem tudnak sem befolyásolni sem rossz érzést okozni. Bántani az bánt hogy sok hozzám hasonló fiatal, aki még nem tapasztalta meg azt a pozitív változást, ami ezzel jár, azt esetleg ilyen eszközökkel távol tartanak attól ami segítené a fejlődésüket. (persze ennek van éppen más módja is, nem kell hozzá itt hagyni az országot, de kérdem én akkor miért nem a PREVENCIÓ-n van a hangsúly ???? Miért nem ahhoz segítik hozzá ezen fiatalokat, hogy itthon jól érezzék magukat és itthon kiteljesedhessenek. Például az önismeret, önértékelés, önbizaom növeléséhez.

 És itt van még egy "gyöngy szem"... ezt nem kívánom különösképp kommentálni de abban biztos vagyok hogy ez az ember soha nem élt hosszú távon külföldön, (vagy teljesen elfelejtette miken ment keresztül), de még vele szoros kapcsolatban álló, hozzátartozója vagy ismerőse sem. 

Sokkal objektívebb lenne az a megközelítés ha olyan emberek beszélnének saját tapasztalataikról, akik ezt meglépték, és akik tapasztalattal rendelkeznek ebben a témában. Azaz hiteles személyek ebben a vonatkozásban!

Személy szerint nem fogom ezen videók és egyéb megjegyzések miatt rosszul érezni magam! Mert életem egyik legjobb döntését hoztam, mikor elhagytam a hazámat egy időre, hogy megtapasztalhassak valami mást. Értem én, hogy ez bizonyos szempontból nem kívánatos, mivel az emberek szemét erőteljesen felnyitja és visszaadja önbizalmukat ezáltal kevésbé lesznek irányíthatóak, és azt is értem, hogy sok olyan ember hagyja el az országot többségük végleg akinek oktatására az "állam" pl sokat költött. De nem ez a megfelelő út az itt tartásukra. Megint helytelenül az okozatot piszkálják és nem az okon változtatnak ami ezt eredményezte-eredményezi...

Szerintem azzal kéne foglalkozni, hogyan jutottunk idáig és ezen hogyan lehetne pozitív irányba változtatni. Nem arra kéne pazarolni a pénzt és az energiát (ami egy és ugyan az) hogy földbe bedöngöljük és kritizáljuk azokat, akik, változtatni akarnak , keresik a kiutat a kialakult helyzetből. Meg kéne tanítani sok dolgot például a felelősség vállalás fontosságát, de nem úgy hogy "ráordítunk" valakire: Vállalj felelősséget! Hanem megtanítjuk neki, hogyan, hogy megtapasztalja ez nem negatív dolog, hanem pozitív! Jahhh...., hogy ehhez első körben az "odafent" ülőknek kéne felelősséget vállalniuk a tetteikért.....?

10/Amire megtanított az idegenben élés III. rész /váltás

Váltás

"Azon a napon indulsz fel a csúcsra, amellyen teljes felelősséget vállalsz és felhagysz minden mentegetőzzéssel" /OJ Simpson

A harmadik részben a munka téma körét szerettem volna tovább boncolgatni, hiszen a takarításon kívül máshol és mást is csináltam, saját szakmámban is dolgoztam. Ígérem folytatni is fogom! Bőven van még mit megosztanom. Ma egy kicsit másról lesz szó. Inkább lelki jellegű változásokról, "élményekről".

Ázsiai barátaimmal :)

Talán ezzel a témával is kellett volna kezdenem, hiszen, ha összességében megvizsgálom, az utazásom (kint létem) történéseit, bennem és körülöttem létrejött pozitív változásokat, annak leglényegesebb részéről lesz most szó. 

 Úgy is fogalmazhatnék, hogy azért kellett olyan messzire költöznöm, hogy visszataláljak. Visszataláljak önmagamhoz.  Ez az őszinte találkozás magammal az önismeretem, önértékelésem, önbizalmam pozitív irányú változását eredményezte, olyan szinten, hogy szombat este sikerült eljutnom abba a régóta áhított állapotba, hogy az ágyban elalvás előtt bevillant egy felismerés, és rácsodálkoztam, hogy tulajdonképpen én BOLDOG EMBER VAGYOK!!!!! Csupa nagybetűvel :))) Én, Kolesza Edit 31 évesen eljutottam oda, hogy a legőszintébben kimondhattam saját magamnak: BOLDOG VAGYOK!!!! :)

És nem a körülmények, körülöttem lévő dolgok, tárgyak, pénz vagy egyéb kézzel fogható dolog tett azzá, mert kívülről szemlélve magam, a jelenlegi helyzetem, az amire az anyagi világ szintjén vágyom, még nincs teljesen meg körülöttem, sok mindenre vágyom még ami jelenleg nincs meg (karrier, teljes anyagi biztonság, párkapcsolat...). Egy más fajta öröm, az az igazi belülről jövő boldogság és béke érzése fogott el. Annak az érzése, hogy most életemben először (talán a kisgyermekkort leszámítva) igazán és teljesen egyenesben vagyok  önmagammal. Képes vagyok szeretni önmagam és elfogadni olyannak amilyen vagyok*. Hogyan jutottam el eddig? Lényegében ezt próbálom veletek megosztani minden egyes bejegyzésemben.

Gondolkoztatok már rajta, hogy vajon ti mennyire ismeritek saját magatokat?

Erre sokan rávágják gondolatban, hogy persze, hogy ismerem magam... Engem egy önismereti teszt ébresztett rá arra mennyire nem gondoltam bele mélyen ebbe, és hogy mikor mélyen belegondolok ott mit találok... Később azt is átláttam ennek milyen szoros következményei azok a problémák amelyekkel visszatérően, folyton meg kell küzdenem.

Szabó Péter, az Állj félre a saját utadból című könyv írója, remek előadó, önismereti tréner szokta kérdezni az emberektől, hogy "Kivel töltitek a legtöbb időt?" És egy kis segítséggel meg is érkezik a megoldás: Önmagunkkal. Ezt tegnap egy kicsit tovább gondoltam. Ér rájöttem, hogy a múltban nagyon sokáig, nem töltöttem kellő mélységben,  elegendő időt magammal.

 Mivel maguk elől az emberek elbújni nem képesek, ezért eszeveszett "menekülésbe" fognak. Én egész Ausztráliáig "szaladtam". Persze a menekülés lehet más jellegű is, például van aki a munkájába, tévé nézésbe, egészségtelen mennyiségű terheléses sportba, alkoholba, drogok használatába menekül stb., csak hogy ne kelljen szembenéznie önmagával és félelmeivel. De van egy rossz hírem, ez nem azt jeleni , hogy megszabadulsz magadtól és vele együtt a félelmeidtől, kudarcaidtól, csak annyit teszel, hogy homokba dugod a fejed égbe meredő hátsóval és várod a következő seggbe rúgást, ami majd "igazolja" azt az idióta elképzelést, hogy a világ összeesküdött ellened és téged folyton csak fenékbe billent az élet. És ha ezt így folytatod hosszútávon, már nem csak a fejed lesz a homokban, de a lábad alól is kezd majd kicsúszni a talaj és csak egyre sűlyedsz tovább az önsajnálatba.

Lorne, Victoria

Ha megnézem a lehető legjobb és leghasznosabb döntést hoztam, amit csak hozhattam.

Voltaképpen azt kaptam, amit ettől az egésztől vártam: hogy megoldódjanak a problémáim, hogy változást hozzon az életembe, csak kicsit másként mint gondoltam. 

 Az elején sokáig a körülöttem lévő dolgokban, emberekben, a rendszerben kerestem a hibát azért, ha valami nem működött, ha csalódás ért, ha nem sikerült megvalósítanom egy célkitűzést, és próbáltam átformálni olyanná a dolgokat, amilyenné szeretném látni, de helytelenül nem az oknál keresgéltem, hanem az okozatnál.  És persze a felelősséghárítás is mindennapos volt. Azaz a fenti példámmal élve úgy gondoltam, ha máshol, messze a rugdosó emberektől dugom homokba a fejem, ott majd nem bántja senki a hátsómat és ezzel minden megoldódik. Tévedés...
Annyi történik , hogy ráébredsz, kint sem kevesebb a fenékbe billentés, csak az olyan ember, aki homokba dugja a fejét.

 Mikor belekezdtem valamibe sokszor a legkönnyebb utat választottam a konfortzónámon belüli utat. Ezt sem szégyenlem kimondani. Sokszor lusta és kedvetlen voltam. Könnyebbnek tűnt álmodozni és várni, hogy majd történik valami, mert abban a tévhitben éltem, hogy a dolgok majd maguktól megoldódnak és amúgy is bármibe fogok nem érem el a vágyott célt, minek törjem magam feleslegesen. Ez volt a tapasztalatom.
 De a dolgok nem hogy jobbak lettek, de egyre rosszabbul éreztem magam. Ha vágytam valamire, bizonyos esetekbe bele sem kezdtem a megvalósításukba, mert csak a célt láttam (legalább a cél meg volt- úgy gondolom már ez is nagy szó), de hogy hogyan jutok oda... (?) egyszerűen erre nem találtam a választ. A sok kudarc miatt és amiatt, hogy nem voltam képes kellő mértékben értékelni saját képességeimet. Nem működött szinte semmi mindaddig, amíg nem raktam teljes rendet a bensőmben. Szépen lassan, ahogy egyre több időt töltöttem saját magammal, megéltem a legmélyebb magány érzését, ha akartam ha nem közelebb kerültem saját magamhoz.

A képen mosolygok és persze volt is miért, mert lenyűgöző volt a látvány, de emlékszem hogy itt a nyílt óceán végtelenségét nézve, haza gondoltam, és arra milyen messz vagyok és mennyire szeretnék otthon lenni a szeretteim körében. /Great Ocean Road, Victoria

A legelső sokk akkor ért, mikor kiérkezve a szállodai szoba padlóján ültem a bőröndök mellett. Este volt és csönd vett körül... túl nagy csönd. Akkor döbbentem rá, (másfél napos utazás után), hogy milyen rohadt messze vagyok az  otthonomtól, a családomtól, barátaimtól, mindentől, ami eddig a szeretetet és biztonságot jelentette a számomra (és egyben a menekülő útvonalat a problémák elől). És azon gondolkoztam, hogy lehettem ekkora hülye és mi a francot keresek ott, miért csinálom ezt magammal.

 Kénytelen voltam erőt venni magamon, szembenézni a kihívásokkal, félelmeimmel, mert a legtöbb dologban csak magamra számíthattam. Senki nem volt akire átháríthattam volna a felelősséget (persze, ahogy egy előző bejegyzésemben már említettem, próbálkozások voltak, de nem volt hozzá partner).

Az első változás akkor történt, amikor elkezdtem kint suliba járni. Olyan emberek között lehettem akik hasonló problémával a nyelv elsajátításával küzdöttek. Egy régebbi posztban már említettem az oktatási módszerekben lévő különbséget. Azaz, hogy pozitív szemlélettel oktatnak, a tanárok motiválnak, arra kíváncsiak amit tudsz, nem arra amit nem. Ez a tanulási módszer és a sok-sok más kultúrából kontinensről érkezett diák, teljesen átformálta a napjaimat. Folyamatosan növelték az önbecsülésünket a megerősítések, dicséretek,  konstruktív értékelések. És egymással szemben is természetes volt a segítőkészség és türelem. Mivel mindannyiunknak hiányoztak a barátok, a család, ezért egymás társaságát ajándéknak éreztük. Én különösen azért, mert csak pozitív visszajelzést kaptam. Azt láttuk meg egymásban, mi a jó az értékes a másikban. Sajnos volt olyan ember is mellettem aki destruktívan azaz romboló módon kritizált. Az első időszakban sokáig sz hatással volt rám. Mivel nem volt elég erős az önértékelésem, érzékenyen reagáltam és még jobban befordultam. De talán ez is kellett a változáshoz, hogy egész mélyen átéljem azt a lelki fájdalmat amit ez okozott.

 

A vonatálomáson lévő biztonsági zóna. Kamerával és + viágítással felszerelt terület

Vissza gondolva az igazi áttörés egy olyan időszakban következett be nálam, mikor hosszabb ideig teljesen egyedül voltam, el kezdtem tenni és szembenézni, leküzdeni a félelmeimet, megoldani a felmerülő problémákat. Egész kis lépések voltak ezek , például megírni angolul egy levelet vagy ajánlat kérésre válaszolni, angolul telefonálni.

 Ha visszagondolok aránytalanul nagy volt bennem a félelem azzal kapcsolatban, hogy valamit elrontok, hogy nem tudok elég jól valamit, azaz a tudásom nem lesz elegendő a sikerhez. De amint elhatároztam: MEGPRÓBÁLOM, és elkezdtem cselekedni, az eredmény sem maradt el. Nem csak a problémákat sikerült megoldanom, de az a siker élmény, ami ezzel járt, hihetetlen energiákat szabadított fel bennem és arra ösztönzött, hogy újra próbára tegyem magam. Persze itthon is értem el már sikereket, itthon is voltak időszakok, amikor minden nagyon jól működött az életemben, viszont egyszer csak elromlott, nem működött tovább, megváltozott, nekem nem tetsző irányba stb. És talán ebben a vonatkozásban értem el valami új és fantasztikus dolgot. Mert idáig, ha csalódás ért, teljesen magamba fordultam, elkeseredtem, az életkedvem is elment, nem hogy újra megpróbáljam vagy megoldást keressek. Egyszerűen feladtam és kifogásokat gyártottam, hogy miért nem tudom megcsinálni, miért lehetetlen, ki miért hibás ebben és erre koncentráltam még jobban felerősítve a negatív érzéseket , dühöt magamban.

Ha egy kicsit elkezdenénk foglalkozni magunkkal, azaz leásnánk mélyre, megtalálnánk mindenre a választ és a boldog élet kulcsát is. Arra, miért nem értékeljük eléggé önmagunkat, miért nem működnek a dolgok az életünkben? Mi a valódi oka annak, hogy boldogtalanok vagyunk, pedig sokszor kívülről nézve boldognak kéne lennünk.?(emiatt még + lelkiismeret furdalás is gyötri az embert főleg, ha erre mások utalást is tesznek.)
 A felgyorsult életnek is az egyik fő oka az, hogy kerüljük azokat az időszakokat, mikor önmagunkkal kell találkoznunk, mikor felelősséget kéne vállalnunk valamiért. Folyton csinálnunk "kell" valamit. Ha épp nincs mit akkor bámulják az emberek a tv-ét, addig sem kell beszélgetni, gondolkozni. Sokaknak konkrétan és szó szerint kábítószer. Én legalább 4 éve nem nézem és láss csodát még élek :D

Az egyik legnagyobb változást a hozzáállásom megváltoztatása hozta el az életembe.
Az ember nem az adott körülmények, hanem az általa választott hozzáállás folytán boldog. / Hugh Downs

Amikor elkezdtem másként , pozitívan gondolkodni, "hirtelen" minden egyszerűbbé és könnyebbé vált. Ez nem megy egyik napról a másikra, nekem sem sikerül minden másodpercben e szerint élnem, még. Viszont mindent megteszek, hogy átalakuljon bennem, mert érzem a jótékony hatását.
"A hozzáállás egy egyszerű dolog, de amit tesz, az megváltoztatja a helyzetet." /Winston Churchill
folyt. köv. :)

*Szabó Péter az Állj félre a saját utadból című könyvben ír le egy gyakorlatot, amelyben napi rendszerességgel a tükörbe mondjuk saját magunknak, hogy "szeretem magam és elfogadom olyannak amilyen vagyok!" A könyv olvasása óta gyakorlom nap mint nap. Az elején nagyon furán, hülyén, kényelmetlenül éreztem magam,  egy ideje azonban már sikerült rossz érzés , belső gát és fennakadás nélkül magabiztosan a tükörbe mondanom ezt a mondatot. Szombat este pedig a gyakorlat elvégzése nélkül is éreztem azt, hogy ez lényegében mit jelent. :)

9/Egy koradélután a Margit-szigeten

Már írodik az -Amire megtanított az idegenben élés- III. része :) a napokban közzéteszem, addig megosztom veletek, milyen csodás az ősz Budapesten :)

A mai napom ugyan is úgy alakult, hogy volt 3 órányi szabadidőm a városban és azt a Margit-szigeten töltöttem, kamerával a kezemben :) Beszívtam a finom nedves őszi avar illatát és a napocska melegét :) Ha tehetitek, a hétvégén sétáljatok egy nagyot, csodás most a táj. Ma is volt miért mosolyognom :)

 

8/ Elindult a Facebook oldal

Elindult a facebook oldal is. Kérlek lájkoljátok és osszátok meg ismerőseitekkel, hogy minél több emberhez eljuthassanak gondolataim, fotóim, valamint a hasznos-érdekes információk Ausztráliáról , a külföldön töltött időről.

https://www.facebook.com/eletkulfoldutan

7/ Lehetőség amit meg lehet ragadni!!!

A facebokon egy ismerősömnek köszönhetően értesültem az új Széchenyi terv egyik remek pályázatáról, amit érdemes megragadni! Idegennyelvi és informatikai képességeinket fejleszthetjük teljesen vagy szinte ingyen. A pályázaton részt vehet:
Aki betöltötte a 18. életévét
Nem vesz részt államilag finanszírozott (közoktatási) vagy EU forrásból megvalósított képzésben

• A támogatás összege 90.000 Ft/fő
• A legmagasabb oktatási szint az európai standard szerinti B2-es (felső-középfok) lehet.(nyelvnél)
• A tanfolyam önrésze 4.500 Ft (10%)

A pályázat bővebb részleteit itt találjátok: http://kih.gov.hu/documents/10179/24840/T%C3%81MOP-2%201%202%20%C3%A1ltal%C3%A1nos%20t%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%B3

Mivel a felhívást az International House nyelviskolán keresztü olvastam és tájékozódva az iskoláról szimpatikusnak tűnt a tanítási módszrük rajtuk keresztül pályázom. Későbbiekben majd beszámolok mindenről, hogy sikerült-e és ha igen milyen az  iskola képzése :)

6/ Tiszta ablak

Végre alakul a lakás, a takarítás nagy részével készen vagyok. (csak hogy ne jöjjek ki a gyakorlatból ;) )  Ma már ablakot is tudtam pucolni, hogy szépen besüthessen rajta a nap :) és élvezhessem a sárguló levelek élénk színeit :) Bár ezek a képek nem az ablakomból készültek, hanem jártamban-keltemben mobillal, de szeretettel küldöm az Ausztráliában élő barátaimnak, hogy ott a nagy tavaszban el ne felejtsenek ;) ! :)

5/ Okmányirodás kalandok

Ma végre "röpke" 5 órás sorban állás után, (úgy, hogy nyitásra mentem) sikerült bejelentkeznem és megcsináltatnom a lakcímkártyámat. Az első másfél- két órát végig álltam, majd megunva, üres szék híján leültem a földre. Befelé jövet, sokakkal ellentétben, mosolyogva köszöntem a portás bácsinak :) és váltottunk is pár szót. Ez alkalommal is bebizonyosodott, hogy a kedvesség és nyitottság kifizetődő, ugyan is mikor észrevette, hogy a földön ülök megkérdezte, hogy nem hideg-e a padló, én válaszoltam, hogy a táskámon ülök és megvagyok köszönöm, de nagyon kedves tőle, hogy érdeklődik. Pár perc múlva egy lezárt teremből varázsolt nekem egy összecsukható széket és felajánlotta a számomra :) Ez a mai pozitív kalandom.
 Nagyon furcsa volt "kívülről" nézni, a többi ember mennyire ideges és hogy a személyzeten csattan az ostor. Pedig nem az ott ülő alkalmazottak tehetnek a kialakult helyzetről. Még is, nekik kell az összes panaszt, idegességet, indulatot tolerálniuk miközben a munkájukat végzik. Azon gondolkodtam, hogy másfél évvel ezelőtt én is hasonlóan idegeskedve, morogva, durcásan töltöttem volna azt az 5 órát és most mennyivel kellemesebben telt, mosolyogva, megtalálni a hasonlóan pozitív embereket és velük beszélgetve, időnként az ablakon keresztül a sárguló diófa leveleit csodálva tölteni az időt. A környezetem is jobban járt és és én is :)

Mosolyra fel! :) ;)

4/ Amire megtanított az idegenben élés/ II. rész

A munka nem szégyen!

A fenti mondat közhelynek tűnik azonban azt vettem észre Magyarországra mintha kevésbé lenne érvényes és nem becsülik, persze ezt már kiköltözésem előtt is éreztem, de most egy más kultúrából , értékrendből visszaérkezve iszonyatosan nagy a kontraszt.

Mindig is voltak céljaim , tudtam, hogy mit szeretnék elérni, hová szeretnék eljutni csak épp nem tudtam a legfontosabbat: HOGYAN?... Mindig alakultak a dolgaim, de egy bizonyos pontnál folyton elakadtam. nem voltam ennek a tudásnak a birtokában, ezt még sem mások, sem az élet nem tanította meg igazán. Őszintén fel merem vállalni, hogy mielőtt belevágtam ebbe a nagy "kalandba" nem tettem meg mindent azért, hogy sikeres legyek, nem küzdöttem elég keményen az álmaimért. Pedig már tudom, minden megvan bennem ahhoz, hogy elérhessem."Csak" akarni kell és tenni érte. De sokszor visszatartó erőt érzékeltem magamban. Ennek is oka volt.
 A legfőbb hibát abban látom, hogy az önbecsülésem, önértékelésem, önbizalmam nem volt a helyén. Ez részben a gyerekkoromban ért iskolai negatív élményeim számlájára írom amelyek egy igen rosz irányba torzították a saját magamról és képességeimről alkotott képem. (az oktatás is megérne egy külön posztot!- itt találtok egy hosszú, de nagyon jó cikket róla: http://antalvali.com/hirek/hiba-nem-az-gyermekeben-van.html?evp=6#.UHPZdKnA8wi.facebook )
 Külföldi tanulmányaim rádöbbentettek arra, mennyire másképp is lehet, hogy lehet igazán élvezettel is megszerezni a tudást, nem csak gyötrelmek árán-, hogy a jutalmazó, pozitivitásra épülő oktatási rendszer mennyivel hatékonyabb. Leegyszerűsítve úgy tudnám megfogalmazni, hogy kint a tanárok, nem arra kíváncsiak, mi  az amit nem tudsz hanem mi az, amit igen. Arra helyeződik a hangsúly mi az amiben jó vagy, kiemelkedő a teljesítményed és ezt erősítik benned (itthon leginkább elnyomják).
Ezen kívül hozzájárult még, hogy az otthon biztonság érzete a barátok szeretete, támogatása kicsit elkényelmesíti az embert.
Mindent annyira kézenfekvőnek veszünk. (pl azt, ha baj van van aki segít, azt, hogy ha mondasz valamit van aki megért, ha érzelmi támogatásra vágysz ott vannak körülötted a barátok, család. Mivel anyanyelvi környezetben vagy, egyszerű intézni a dolgokat megértetni magad, kifejezni mit szeretnél.)

Ez most sokaknál biztosan kiveri majd a biztosítékot (sebaj :) ), de annak ellenére, hogy igen látom, hallom, olvasom és a saját bőrömön tapasztalva tudom, hogy nem könnyű az élet itthon (megsúgom: SEHOL SEM AZ!),  minden negatív dolog ellenére, ami nem működik jól hazánkban, az emberek is rengeteget tesznek maguk ellen (ha nem a legtöbbet)!!! Azaz másként foglamazva: nem tesznek magukért eleget.  A múltban én sem vállaltam teljes mértékben felelőséget a saját életemért, boldogulásomért, előbbre jutásomért. Én is egy voltam a sok közül, aki máshonnan várta a megoldást, aki bár sokszor keményen dolgozott, de a kudarcok hatására befordult és beletemetkezett a negatívizmusába. Itt és erre szocializálódtam...
De kint, mikor el kell indulni az alapoktól újra, mikor takarítóként, mosogatóként, konyhai kisegítőként, pincérként, ráeszmélsz milyen jó dolgod volt idáig, van alkalmad átgondolni , átértékelni az életed.
 Nem szégyenlem, hogy bizony kezdetben főként ezekből éltem, és több mint egy év után, mikor kezdett épülni a saját szakmámon belül is a karrierem, mellette ugyan úgy fogtam a tolseprűt és a felmosóvödöt is.
 Nem szégynlem, szégyelje magát az aki egészséges felnőttként a segélyért áll sorba, vagy aki folyton "sír", hogy milyen szar a munkája, az élete, pedig egyszerűen csak motiválatlan, de semmit nem tesz azért, hogy jobb legyen. És legfőképp az szégyelheti magát, aki a munkája miatt bárkit is lenéz! Erről eszembe jutott az egyik kedvenc idézetem Gabriel García Márqueztől: „Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga a másikra felülről lenézni, amikor annak talpra állni nyújt segítő kezet."

  Kint ha megkérdezték hol dolgozom, mit csinálok nem néztek le, nem ítéltek meg a képességeimet ez alapján, sőt mindenki ott segített ahol tudott. Valószínű ebben az is közrejátszik, hogy ezen kint rengetegen keresztül mennek, de az Ozi (Ausztrál) ismerőseimtől is azt a reakciót kaptam, hogy szuper és szépen lassan lépek majd felfelé,kérdezték miben segíthetnek és segítettek is.
Ott a munkának értéke van. Meg is fizetik és értékelik. A legelején én is nyavajogtam aztán szerencsére elég hamar rájöttem, hogy az ég világon semmit nem érek el vele :D úgyhogy akár milyen nehéz is volt, elkezdtem úgy tekinteni a kökemény fizikai munkára, mint kihívásra (és senki se gondolja, hogy nem az- aki így gondolja nyugottan utánam csinálhatja...) Ez után úgy álltam minden egyes naphoz, hogy képes vagyok rá, én erre is képes vagyok, és ha erre képes vagyok bármit elérhetek ezután, vagy legalább is sokkal könnyebben fogom elérni. Jerry Rice szavaival élve: "Ma megteszem amit mások nem, és holnap elérem amire ők úgy gondolják nem képesek!" 
Nekem ez kellett, ez ébresztett rá arra, hogy ha egész más oldaláról tudjam nézni a dolgokat (bár ténylegesen semmi nem változott ugyan úgy mások mocskát takarítottam) de mégis mindent más színben láttam. Továbbra sem volt kellemes, ugyan olyan megterhelő volt és sokszor embertpróbáló.

Itt van például ez a lakás, ahol inspection ( azaz ellenőrzés) előtt kellet kitakarítanom, egyedül, két és fél óra alatt makulátlanra. (Ausztráliában rengetegen bérelnek lakást, a bérleményeket rendszeresen ellenőrzik az irodák, amin keresztül kiadják. Nézik, hogy tisztán, rendben tartod-e , kell e valamit javítani, cserélni, sokan mivel nem a sajátjuk egyszerüen tesznek rá, nem tartják karban, nem takarítanak van hogy fél évig-évig!!!) Ez egy két szintes ház volt a képen látható szobában, ahol jól láthatóan bokáig ért a szemét, ki kellett válogatnom a számlákat, hivataos iratokat a mocsokból ( koszos zsebkedők, szaros alsóneműk, fél éve penészeő rohadó pizzásdoboz ételmaradékokkal, mekis zacskók maradékokkal, gyógyszerek, beszáradt kávéscsészék, gombásodás elleni krémek... meg amit el tudtok képzelni.  A felsoroltak egyike sem túlzás ez a kiábrándító valóság- az egész szobát  ellepte a mocsok a szemét a por, a szagról már nem is beszélve. Hogy emberek hogyan képeseki így létezni a mai napig nem tudom felfogni...

Sajnos sok helyen nem tudtam fotózni, mert a megrendelő vagy a főnököm is ott volt a szobában, helyiségben, de a belinkelt pár kép és történeteim alapján gondolom el tudjátok képzelni ezen emberek fürdőszobáját és konyháját is.
Az egyik helyen például meglepetéssel készültek, ajándékba ott hagyták a szaros vécépapírt, nem hiszem, hogy spórolni kellett volna a vízzel, mert ez egy 15 szobás, három fürdőszobás villa volt, ahol minden héten takarítottam egy Chilei matematika tanárral együtt. Ketten 3 óra alatt kellett, hogy teljesen kitakarítsunk (portörlés, ágyazás, porszívózás, felmosás, az összes mellékhelyiség kitakarítása beleértve a konyhát is mosogatással)
A "kedvenc" sztorim még is egy belvárosi mini apartman, ahol egy indiai család ellenőrzés előtti takarítását ossztották rám. Két és fél órám volt rá, gondoltam, kis lakás simán végzek annyi idő alatt... gondoltam ezt, amíg meg nem láttam a fürdőszobát. A fehér műanyagból egybeöntött zuhanyzó és járófelület konkrétan fekete volt a kosztól és szappanlerakódástól. Rengeteg időbe telt míg a környezetbarát tisztítószerrel le tudtam vakarni az egy év alatt leerakódott koszt. A megrendelő és felesége végig ott álltak felettem és ellenőrizték, hogy elég alapos vagyok-e. A konyhára áttérve már láttam, hogy a maradék idő nem lesz elég semmire szinte, így szóltam nekik, hogy mivel nem sokára letelik az idő felhívhatom a főnököm és megbeszélhetik vele, hogy hány órát szeretnének még ráfizetni. És finoman utaltam rá, hogy menne ez gyorsabban is ha rendszeresen lenne takarítva. A pasas teljesen kikelt magából, hogy ők rendszeresen takarítanak ( gondoltam magamba : - Jah... minden másnap... Karácsony másnap meg Húsvét másnap... :D ) de nevetni nem volt kedvem főleg mikor közölte, hogy elhúzza a tűzhelyet és a hűtöt is, mert mögötte is ki kell ám takarítani és avval a mozdulattal, ahogy elkezdte elhúzni a hűtőt , mögötte 40 csótány 40 felé szaladt, na ez volt az a pont amikor már nem bírtam kontrolálni magam és az undortol elsikítottam magam :D és megmondtam, hogy én oda semmi pénzért nem vagyok hajlandó bemenni és benyúlni...

A fizikálsan legmegterhelőbb munkám egy Chemist volt (gyóyszertár és a háztartási bolt egyben), ahol hetente takarítottam a közös helyiségeket (értsd wc-ék, mosdók, konyha, raktár) eladóteret. 3 óra alatt kelett egyedül kitakarítanom minden helyiséget , felszedni egy hatalmas seprűvel az összes koszt , port, porcicát és felmosnom az egészet , mindezt nyitvatartási idő alatt, spaklival felvakargatva az összes leragat fémszálas árazócimkét, és kikőpött letapadt rágógumit. A képeken a kiszáradt, vízhólyagos kezem látható ami azóta szépen helyrejött, de ott nem igazán volt ideje regenerálódni. Fájt mindenem, pedig ekkor már rendszeresen jártam kondizni és speciálisan erősítettem a hátam, derekam, karom, hogy kellő izomzattal és erőnléttel rendelkezemm és elkerüljem a fájdalmat és a fizikai megterhelés káros hatásait. A munkáról még írni fogok a folytatásban de most ehhez kapcsolódoan jöjjön a beígért taxis történetem.

Rögtön az érkezésem utáni másnap hivatalos voltam egy szülipi buliba, azt interneten kerestem taxi társaágot és rögtön az első találat, nagyon kedvező fixáras szolgáltatást kínált. Az oldalon jelezték, hogy nem rég indult a cég ,még nem elég nagy a flotta tehát előre rendeld meg a taxit ha teheted, hogy legyen is kocsi. Mint később megtudtam nagyon nagy szerencsém volt, hogy időben jeleztem az igényem. Miközben utaztam, beszédbe elegyedtem a sofőrrel, akitől megtudtam, hogy rengeteg megrendelésük érkezik és nem győzik a munkát. Míg a kocsiban ültem csak 7-8 fuvart mondott le mert nem volt rá embere. Az úr elmondása szerint a taxizással még mindíg elég jól lehet keresni, (legálisan, ledózva, befizetve amit kell!!!) és bár folyton sír minenki, dolgozni senki nem akar. A rendszerre 50 taxis van feljelentkezve, de mikor kérdezi, hogy hol vannak a válasz: még nem dolgoznak, már nem dolgoznak, most nincs kedvük, ma ezért nem jó, azért nem jó...
Tisztelt a kivételnek (azaz akinek nem inge ne vegye magára), de sokszor sok helyn én is ezt tapasztaltam, lépten nyomon mindenki csak panaszkodik, csak azok nem akik valóbban keményen dolgoznak a megélhetésért, előbbre jutásért.
Tisztában vagyok vele, hogy az egész rendszer ott van elcseszve ahol lehet... de ha folyton ezzel takarózunk , a felelősséget meg senki sem vállalja (legalább saját magáért, a saját életéért), akkor nem fogunk előrébb jutni és változás sem igen lesz pozitív irányba...) Szerintem:

• A munka nem szégyen!
• Ami nem öl meg erősebbé tesz!
• Mástól várni a megoldást időpocsékolás 
• Másokat, a rendszert szidni vagy okolni, a felelősséget egymásra hárítani és mutogatni lehet, de nem visz előre csak elvonja az idődet és energiádat a megoldás keresésétől, és annak megtalálásától 
• Ha változást akarsz kötelezd el magad a változás mellett.
• Ha eredményre vágysz, dolgozz keményen.
• Ne add fel az első második harmadik sokadik buktatónál sem, légy kitartó.
• Értékeld ha elérsz valamit, ünnepeld meg bármilyen kicsi is az előrelépés! (mert, ha te saját magadat nem vagy képes értékelni, hogyan várhatod el másoktól, hogy téged értékeljenek? )
• MOSOLYOGJ! :) Akkor is ,ha előszőr nem kapsz rá visszamosolyt :) és ha nagyon nehéz is...

3/ Amire megtanított az idegenben élés/ I. rész

(Már jó ideje íródik ez a bejegyzés és mivel túl hosszúra sikeredett, valamint minden része elég kifejtős, ezért több részre bontva publikálom majd. 
 A leírtak az én saját tapasztalataim, az hogy én hogyan éltem meg a külföldön töltött időt, engem miben változtatott meg. Más ember gondolkodhat erről másképp a saját megélt tapasztalatai alapján, bár a külföldön élő barátaim visszajelzései alapján és mások blogon közzétett élményei alapján, mindenki hasonló vagy ugyan olyan dolgokon megy keresztül, él át és hasonló következtetésekre jut.)

Bevezető. Belső átalakulás, szemlélet váltás

 Nagyon igaz az a nézet miszerint, ha változást akarsz a világban, magad körül, ahhoz előbb neked saját magadnak kell változnod!

 Ahhoz, hogy ez a változás létrejöhessen tapasztalni kell, átélni, megélni dolgokat MÁSKÉPP, és ahhoz, hogy ezt megtehesd BÁTORSÁG kell és KITARTÁS. Bátorság a változáshoz, az ismeret-lenhez, a félelmekkel való szembenézéshez, kitartás a kudarcokon való átlendüléshez. 

 Számomra a legnagyobb kihívást a saját magammal való szembenézés jelentette, de egyben a legnagyobb katarzist is ez eredményezte. Sok ember lesz, aki olvasás közben csak azt realizálja majd, hogy külföldön más élni, mennyivel és mivel tud többet adni az emberek számára, azok számára akiknek elegük lett és változtatni akartak azon, amiben épp éltek és meg is lépték a kellő lépéseket a változás felé. Pedig ehhez talán nem kell elutazni csak irányt kell hozzá váltani. Nem kívülről kell várni a megváltást hanem saját magunkban kell azt megkeresni és megtalálni és ez bizony nem könnyű, mert ehhez szembe kell nézni önmagunkkal a félelmeinkkel, amelyek sokszor nagyon hatalmasnak és rémisztőnek látunk, érzünk. És persze az sem segít, hogy a körülöttünk lévő negatív emberek, akik szintén nem találtak még vissza önmagukhoz és akik nálunk sokkal jobban félnek szembenézni a "démonaikkal" nem akarják, hogy nekünk sikerüljön, mert akkor mi lesz velük? Akkor nekik is bátornak kell lenniük és nekik is változniuk kell, hogy ne maradjanak egyedül. Az ÁLbiztonságérzetük rendül meg ezzel. Akinek már sikerült és átalakult a gondolkodás módja, másként tekint a felmerülő problémákra (lehetőségként tekint rájuk) ezek az emberek már látják, érzik és tudják, hogy minden pozitív irányba fordulhat, "csak" tenni kell érte. 

 "Sajnos" a kint töltött idő nagy részében küzdöttem magammal kőkeményen és ebbe voltam merülve, de ezt a küzdelmet meg kellett vívnom és úgy érzem sikerült győzelmet aratnom :), legalább is csatát nyernem. Küzdöttem mindazzal, amit itthonról hoztam (vittem), harcban álltam a világgal, mert harcban álltam saját magammal is. Meg kellett tanulnom elfogadni magam, hogy elfogadhassak másokat és meg kellett találnom majd szeretnem önmagam.

Minden tekintetben egy hatalmas utazás volt ez a számomra. Az első pillanattól erős volt bennem a honvágy, főleg a családom és a barátaim hiányoztak, ezt az érzést csak rövidebb időszakokra sikerült feloldania bennem a kint ért pozitív történések, élmények. Bár mostanra sikerült elkezdenem beilleszkedni, megszokni az Ausztrál furcsaságokat, másságot, kezdtem kiismerni magam, nagyobb ható sugarában a várost, és a gondolkodásom is kezdett ráhangolódni az ott élőkére, de nagyon vágytam már haza is. Úgy érezem ez a majd másfél év távol az otthonomtól, a családomtól, szeretteimtől sok dologra megtanított. Sokkal nyitottabbá váltam, befogadóbbá és elfogadóbbá. Más lett a gondolkodás módom és hozzáállásom a dolgokhoz.Az első időszakban nagyon furcsa volt számomra az a nyugodt "csendes" légkör ami kint körülvett. Az emberek kedvessége, mosolya. Az, hogy mikor felszálltam a villamosra vagy metróra pozitív légkör vett körül. Otthonról sokan azt mondják az angolszász embereknél az hogy megkérdik hogy vagy, csak felületes dolog, az egész kedvességük csak felületes. Ezt meg kell hogy cáfoljam. Nekem ezzel kapcsolatban pozitív tapasztalataim vannak. De az sem kizárt, hogy én akarom pozitívan értékelni, mert számomra nagyon jó érzés volt és végső soron ez a fontos. És hogy mekkora a különbség élet érzésben azt igazán most érzem, hogy visszaérkeztem ide. 

Valahányszor próbálok rávilágítani arra, hogy, hogyan lehetne valamit másképp az emberek első szava a DE és ezután hosszan sorolják a kifogásokat a problémáikat, sértettségüket, felháborodásukat hangoztatva. Az én szótáramban is sokáig szerepelt... (fontosnak tartom megjegyezni, hogy a kifogás nem keverendő össze az ész érvekkel!) Távol áll tőlem, hogy bárkit elítéljek vagy bíráljak, hiszen tudom honnan jöttem, tudom mekkora utat jártam be és annak is tudatában vagyok, nekem miken kellett keresztül mennem ahhoz, hogy ki tudjak szakadni ebből a kollektív pesszimizmusból, negatívizmusból és át tudjak alakulni azzá aki most vagyok, hogy másként tudjak gondolkodni, viselkedni. A legszembetűnőbb különbséget az emberek hozzáállásában látom (- egymáshoz, munkához, feladatokhoz, problémákhoz...)

Nekem bizony szükségem volt arra, hogy kiszakadjak az otthoni közegből, hogy ez ne legyen rám egy ideig hatással, hogy megtapasztalhassak valami mást. Meg kellett tapasztanom azt, milyen mikor nekem kell meghozni a saját döntéseimet és teljes mértékben felelősséget vállalni önmagamért. Nem volt akire mutogassak, nem volt akire hárítsak vagy akit hibáztathassak. (az elején persze ösztönösen bekapcsolt ez a mechanizmus csak éppen nem volt rá vevő partner :D  szerencsére...)

Tudom sokan azt gondolják, könnyű okosnak lenni Ausztráliából, (vagy bárhonnan külföldről vagy onnan visszatérve) a paradicsom közepéből, de azok, aki így gondolkodnak, (túl romantizálják a külföldön élést) fogalmuk sincs mennyire kemény máshol az élet. Gondolok itt a bevándorlókra amilyen jómagam is vagyok-voltam talán még leszek is újra. Milyen idegenként élni egy olyan helyen, ahol eleinte senkit nem ismersz, ahol semmit nem ismersz, ahol minden másképp működik, ahol nem számít ki vagy, honnan jöttél és mit tettél le idáig az asztalra.(persze ennek lehetnek pozitív oldalai is) csak egy vagy a sok közül, akik nem beszéik tökéletsen vagy egyátalán a nyelvet. Akadnak kivételek, akik szponzorációval kerülnek ki és a szakmájukban dolgozhatnak, de a nagy többség, mint amilyen én is vagyok a legaljáról kezdi újra az életét. És ez bizony cseppet sem könnyű, de sok dologra megtanít. (a következő részben erről lesz majd bővebben szó)

Megtanulod milyen az, amikor csak egyedül magadra számíthatsz,  és rádöbbensz hogy a legtöbb dolog csak nézőpont és hozzáállás kérdése és rajtad múlik, hogyan éled meg azt, ami történik veled. Nézhetsz csúnyán a másikra (maximum csak csodálkozik, hogy neked meg mi bajod és mitől vagy ilyen fura) szidhatsz másokat a sorsodért, de ezzel se előrébb nem jutsz, se boldogabb nem leszel tőle. Ami változást hozhat számodra az az irányváltás, az hogy megérted és elfogadod végre, hogy a saját boldogulásodért egyedül te vagy a felelős. NEM a szüleid, barátaid, főnököd, környezeted, politikusok stb. Hanem egyedül te saját magad! Ez az elején ilyesztő és nehéz elfogadni, mert az életed során mást sujkolnak belénk, másként szociálódunk. (a szülők, iskola, a reklámok és egyébb külső információs csatornák azt sujkolják beléd hogy ez meg az a termék vagy tárgy vagy kölcsön majd segít rajtad, helyetted majd megoldja valami, valaki más.) A legnagyobb ellenséged mégsem ezek a dolgok hanem Te magad vagy, amíg nem nézel szembe önmagaddal nem vállalsz felelőséget saját életedért!

 Ahogy Szabó Péter a könyvének címében a lehető leglényegretörőbben megfogalmazta: " Állj félre a saját utadból" És ez a könyv azért különbözik az általam olvasott összes többi önsegítő írástól (talán a MOST hatalma a gyakorlatban - címűt leszámítva) mert leírja, hogy ne csupán a könyvek olvasásától várd a megoldást, segít  a gyakorlatba is átültetni, amit már sok könyvből elméletileg megtanult az aki nyitott volt a változásra legalább annyira, hogy keresi az utat. Az út előttünk van csak el kell indulni a pozitív változás, gondolkodás irányába :) Ahogy a mosolynál is mondtam csak az első lépés a nehéz :) Számomra ez a könyv nem önmagam megváltásában segített , mert én már saját erőből az úton voltam , mikor olvastam. Nekem megerősítést adott, hogy az úton maradjak :) Ez úton is köszönöm Péter! :) Valamint Csortos Sándornak is köszönöm, hogy lehetővé tette, hogy eljusson hozzám! :)

A következő bejegyzésben a munkáról fogok írni. mert  A munka nem szégyen! Olvashattok majd arról milyen fényképészként vagy matemtika tanárként a padlót súrolni, mások mocskát takarítani, wc-ét tisztítani, étteremben, kezdetben mosogatóként dolgozni hatalmas lábosokat súrolni, gyógyszer és háztatrtási boltban  nyitvatartási idő alatt cimkéket és kiköpött rágógumit kapargatni a padlóról... és arról, hogy ez miként alakítja át az ember hozzáállását és látásmódját. És furcsamód hogyan erősített meg.